Koncertek a Soundkitchentől január 18-19.

Soundkitchenes barátaink nem tétlenkedtek, és három koncertet is összehoztak istállójuk képviselői számára. A lebegős zenék szerelmeseinek így egy kellemes hetük lesz, két napon belül csíphetik el Belle Belle-t, Marge-ot és a Pillanatművek duót Budapesten.

Belle Belle live

Blazon live

2013.01.18, 21 óra

Mika Tivadar Mulató: 1075. Budapest, Kazinczy u. 45.

Belépő: 500 Ft

A 23 éves Nagy Bence dalszerző/énekes/multiinstrumentalista. Első lemeze 2011-ben jelent meg Pain of Horses címmel szerzői kiadásban, amellyel egyértelműen megalapozta helyét a kortárs hazai popzenében. Mind hangzás, mind zenei ötletek tekintetében egyértelműen hiánypótló az itthoni zenei palettán. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Soundcloud blogja által tavalyi év során Budapestről készített összeállításban is helyet kapott négy kollégája mellett. A koncertek során egyedül van színpadon, szintetizátorokkal, gitárral, énekkel, valamint számítógépről vezérelt sávokkal; valamint hárman támogatják a vizuális megjelenést, és külön hangmérnök is dolgozik vele. Jelenleg második albuma munkálatai folynak, mely várhatóan még az év vége előtt megjelenik.

Belle Belle fellépése előtt egy egyszeri live act-et láthatunk, az Izlandról hazatérő Blazontól

https://soundcloud.com/wollawolla

http://blazoen.bandcamp.com/

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/443993435667208/

Pillanatművek (duó)

2013.01.19, 21 óra

Mika Tivadar Mulató: 1075. Budapest, Kazinczy u. 45.

Belépő: 600 Ft

Nincs trükk, nincsen kompjúter. Hátha kihúzzák a nagy konnektort egyszer…

Császári Gergely zenekara, a Pillanatművek a 2012-es évben robbant be a magyar zenei életbe. Helló-Belló című dalukat megválasztottál 2012 legjobb rádióban játszott magyar dalának.

Van itt minden a sajátos feldolgozástól tudományos-romantikus szerzeményig. Vannak pillanatok, emberek, érzések, dalok. Könnyű és nehéz, kedves és komoly, de leginkább szerethető, énekelhető, néha táncolható saját számok és mega-slágerek érdekes, finom akusztikus remixei.

A zenekar nemsokára stúdióba vonul, és tavasszal új lemezt jelentet meg.

Pillanatművek: https://www.facebook.com/pillanatmuvek

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/447933998607096/

Marge koncert

2013.01.18, 20 óra

Gozsdu Manó Klub (7. kerület Gozsdu Udvar)

Belépő: 800 Ft

Mészáros Zsuzsanna óvodás kora óta énekel és nagyon korán, már tizenkét évesen került bele a magyarországi underground elektronikus zenei körforgásba. Föllépett az A38-on a Fresh ER rendezvényein, énekelt a Live Act beatbox formációval és SP-vel is. DJ Negro és Infragandhi vendégfellépője, valamint kislemezt készít elő az Uptown Felazzal, akikkel az Utolér című film főcímdalát is készítette. Marge 2010 decemberében debütált ingyenesen letölthető And című albumával. A jazz, a trip-hop és a soul műfajába tartozó számokat Monkeyneck producerrel közösen, számítógépes programok segítségével, viszont hangszeres zenészek közreműködésével készítették. Az idei évben Marge úgy döntött ugyanis, hogy egy időre magára hagyja a magyar zenei szcénát. és a Közel-Keletre, egészen pontosan Kairóba utazik, hogy új albumát ott vegye fel, arab zenészek közreműködésével.

Tette ezt azért, mert régi jó kapcsolatokat ápol a közel-keleti hiphop világgal és a forradalom utáni bizsergő kairói kulturális élet jó hatással van bárki kreativitására.

Zsuzsit a GMK-ban ezúttal nagyzenekar kíséri, akik már a készülő új számokból is ízelítőt adnak a közönségnek.

https://www.facebook.com/margemusic

http://youtu.be/GguSxkkhysI

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/474602042581474/