Sok száz (ezer?) sorstársammal együtt én is úgy késtem az elővételes Mumford & Sons jegyvásárlást, mint másnapos gimnazista a 7-es buszt hétfő reggel.
Így mindenképp új program után kellett néznem kedvenc ünnepnapom, a Nemzetközi Nőnap estéjére. Az eleinte még Vad Fruttik lemezbemutatóként közszájon forgó buliból végül „csak” kislemezbemutató lett, de ez véletlenül sem lombozott le annyira, hogy kihagyjam Marcellék budapesti fellépését. A lelkesedés tovább fokozódott, mikor jelenlegi kedvenc magyar bandám, az élőben még ütősebb Ivan & the Parazol lett bejelentve előzenekarként. Előre annyit elárulhatok, nemcsak, hogy remekül szórakoztunk, több tanulsággal is szolgált a tegnap este. Hajtás után meglepő módon folytatódik a beszámoló.
Sok száz (ezer?) sorstársammal együtt én is úgy késtem az elővételes Mumford & Sons jegyvásárlást, mint másnapos gimnazista a 7-es buszt hétfő reggel. Így mindenképp új program után kellett néznem kedvenc ünnepnapom, a Nemzetközi Nőnap estéjére. Az eleinte még Vad Fruttik lemezbemutatóként közszájon forgó buliból végül „csak” kislemezbemutató lett, de ez véletlenül sem lombozott le annyira, hogy kihagyjam Marcellék budapesti fellépését. A lelkesedés tovább fokozódott, mikor jelenlegi kedvenc magyar bandám, az élőben még ütősebb Ivan & the Parazol lett bejelentve előzenekarként. Előre annyit elárulhatok, nemcsak, hogy remekül szórakoztunk, több tanulsággal is szolgált a tegnap este. Hajtás után meglepő módon folytatódik a beszámoló.
A tavaszias időnek is köszönhetően már a koncert előtti órákban is egyre több 3-4 fős társaság ácsorgott az Erzsébet-téren egy-egy üveg középkategóriás fehérbort kézről kézre adva. A bejárathoz érve pedig még több emberbe futottunk, konkrétan kígyózott a sor a bejártnál. Beérve rá is kellett döbbenem: ilyen sok embert én még nem láttam az Akvárium klubban. Azért az este kezdetén a többség még inkább a pultnál harcolt, hogy emberi időn belül sorra kerüljön, de azért a Nagyteremben éppen zúzó Ivan & the Parazolt is egész sokan megtisztelték jelenlétükkel. (Külön kiemelném a nagyjából 16 éves csajokból álló sikítószakkört az első sorban.) A szűkös műsoridőben Ivánék maximumra pörgették a hangulatot, így még mindig nagyon kedveljük őket. (Bár azért vannak még gyerekbetegségek, a színpadi kommunikáción van mit csiszolni, páran már-már arrogánsnak gondolhatják őket, ami egy fiatal zenekar esetében nem szerencsés.)
Mire a Vad Fruttik színpadra került, kegyetlenül megtelt a Nagyterem. A hőmérséklet gondoskodott a kellő intimitásról (konkrétan fürödtünk a saját izzadtságunkban), a közönség pedig úgy kitöltötte a teret, hogy még a legtávolabbi ajtón való kijutáshoz is küzdeni kellett az utolsó méterig. Az első dal az új EP-ről való Egy napra volt. Kicsit fura nekem mindig, mikor egy zenekar egy lassabb számmal indítja a koncertjét, de most is kiderült, hogy ha jól csinálja az ember, és közvetlenül utána oda is csap a húrok közé, akkor nagyon jól tud elsülni a dolog. Itt is ez volt a helyzet. A program első harmadában Marciék gyorsan ledarálták a vidámabb számokat (Limonádé, Boroskóla, Béke presszó), majd jött egy olyan momentum, amitől végleg belopták magukat a szívembe, a szó 100%-ig hetero értelmében.
Jött volna ugye az általam olyannyira gyűlölt, ciki, kezdeti sláger, a Sárga Zsiguli, amit hiába próbált a zenekar súlyos tört ütemekkel feldobni, ez csak tüneti kezelés volt, továbbra is kilóg egy kilóméterrel a zenekar portfóliójából. Ekkor Marci megkérdezte, hogy ki nem szerezné, hogy eljátsszák a dalt? Közepes méretű sikoltás (én ordítottam, ahogy a torkomon kifért). Majd azt, hogy ki szeretné, hogy elnyomják: persze elsöprő hangorkán. Erre azt mondja a frontember: „Akkor erre innom kell”, és húz egy embereset a valószínűleg külön e célra odakészített üveg vörösborból. A dal előadása közben is látszott, hogy nem annyira tudják már elviselni a srácok ezt a dalt, a refrén előtt Marci konkréten felnézett az „égre” és azt mondta: „Bocsi”. Még a dal után is elnézést kért azoktól, akik nem akarták ezt a dalt hallani. Mikor csinál ilyet a Quimby az Autó egy szerpentinennel, a Tankcsapda a Mennyország Touristtal, a 30Y a Bogozd ki-vel és még sorolhatnám? Óriásit nőtt a szememben a Vad Fruttik.
Ez után már jöttek a sötétebb, szomorúbb dalok, amiket együtt énekelt teli torokból tetovált kopasz, belassult raszta arc, bőgatyás rapper, 16 éves gimnazista kiscsaj, elvetemült Slayer pulcsis metálisten, middle-aged menedzser, visszafogott földrajztanár néni, zenebuzi újságíró. Valamilyen érthetetlen ok miatt a VF minden korosztályhoz és minden réteghez szól sokszor végtelenül lehangoló dalaival. Valószínűleg onnan eredhet a dolog, hogy mindenki szokta szarul érezni magát. Akkor meg jó ám feltenni az Embergépet vagy a Nekem senkim sincsent.
A tegnapi bulin persze elhangzott a 3 új dal. Mint már említettem az Egy naprával kezdtünk, a Pipacs a műsor közepén kapott helyett (ennek a dalnak kicsit még szokni kell monoton refrénjét), míg a kvázi sláger, a Másodpercek és decibelek a záró tétel volt, jól adott a kezdők koncertlátogatók dobhártyájának. Minden lemezről toltak dalokat Marciék, így volt időm agyalni azon, miért is működnek olyan jól bizonyos Fruttik, míg mások az istenért sem akarnak beilleszkedni a zenekar mostani hangzásába és arculatába. Egyszerűen arról van szó, hogy a régi dalok a maguk bohókás hangszerelésével és gyengébb szövegeivel (ahogy Marci fogalmazott tavalyi interjúnkban: totális lakossági) már nem tudnak felnőni az újakhoz, még akkor is, ha a zenekar mindent megtesz, súlyos elektronikus alapokkal, darkosra szabja át őket. A legutóbbi új lemez dalai, illetve a friss 3 szerzemény esetében már megtalálta ezt a hangot a banda a dalszerzés folyamatában, így minőségi slágerek lettek. Ezért működnek.
A mostani új kislemezzel, a két egymást követő estén is teltházas koncerttel (tehát nagyjából 1500 ember megmozgatásával), a tegnap látott színpadi magabiztossággal és teljesítménnyel a Vad Fruttik végképp az A ligába lépett. Sajnos már nem nagyon lehet számítani kis klubkoncertekre (pápá A38), vagy akkor 3 egymást követő estét kell minimum vállalniuk Marciéknak, de nem hiszem, hogy fognak. Ők nem LGT.
Két út van a Vad Fruttik előtt: vagy jönnek az aréna koncertek (legalábbis Budapesten), a best of lemezek, a fotóalbumok, a méregdrága jegyárak és az elkurvulás. Vagy pedig… Vagy nem is tudom, mi a másik út, de szinte biztos vagyok benne, hogy azon fognak elindulni.
A koncerten készült többi képünket Facebook oldalunkon találjátok, ebben a galériában.