A tegnap este elképesztően jól sikerült, minden fellépőt meghallgattunk, akit valamiért érdekesnek találtunk, ám mielőtt részletezném, essen pár szó a fesztiválról. Második napunk a hajtás után.
Azon kívül, hogy rengetegen vannak és nem tudunk úgy öt lépést tenni, hogy egy izomagy-cica baba párosba, vagy kevés ruházatú lányok halmazába ne botlanánk, nagyon jó a hangulat, és ennél jobb szervezést nem is kívánhattunk volna. A security-sok – akik szerintünk összehúzott szemöldökkel születtek – nagyon jófejek, a PayPass-os hostess lányok és fiúk folyamatosan invitálnak mindenkit az óránkénti nyereményekre, így minden nap más színű napszemüveggel távozunk. Ahogy várható volt, nem a fesztiválon vásárolt sörtől fogunk illuminált állapotba kerülni, hiszen egy kisebb fizetés menne rá: 4 dl csapolt (kissé vizezett) sör = 550 HUF, ami azért elég húzós, nem beszélve arról, hogy +200 HUF-ért a poharat is meg kellett vennünk első alkalommal. Vannak visszaváltó standok, ahol 200 HUF-ért be lehet váltani, nem kevesen ebből tartják fent magukat itt a fesztiválon…
Sör ide, sör oda, a napunk egyik legnagyobb örömére Cee Lo Green ment, Afrojack jött! A holland dj hatalmas bulit csapott a MasterCard nagyszínpadán, droppjaival jól felpörgetett minket az este további „koncertjeire”.
Őt követte Armin van Buuren, aki 2010-ben is a világhálóról beérkező szavazatok alapján megkapta a világ legjobb DJ-jének járó címet, a brit DJ Mag magazin Top 100 DJ szavazásán. A hepajt csak oldalról hallgattuk, és közben felkészültünk, hogy a következő cca. 6 órát az Arénában töltsük, ahol elsőként a Nervo lépett fel.
A lányok azonkívül, hogy aranyosak és jól néznek ki, eszméletlen tehetségesek, szerintünk első nap Avicii helyére kellett volna őket tenni. Jók voltak az átkeverések, végig tombolt a nép, erre estünk volna szét egész este.
Utánuk Hardwell szettjére zúztunk tovább, alig érezve végtagjainkat, ugyanis annyian gyűltek össze az Arénában, hogy moccanni sem lehetett. Sokan a következő fellépőre jöttek be, és volt is balhé a tömegben, de ez nem zavart senkit a szeletelésben.
Végül 3:00-kor kezdődött a Dada Life. A két skandináv kopasz fickó őrült electo house „zenéjére” már nagyon régóta szerettünk volna élőben tombolni, és nem csalódtunk. A vizuális megjelenítésben is bizarr produkció tökéletes zárása volt esténknek (addigra már reggelünknek), reméljük még eljutunk egyszer egy fellépésükre.
A harmadik napot Steve Aoki-al kezdjük, átnézünk Karányihoz, meglessük a The Podigy-t majd Ludmillát, ha minden igaz, és még egyben marad a testünk, Axwell szettjével zárunk. Holnap mindenről beszámolunk.