Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne! – Frank Turner koncertkritika

Frank Turner még életében nem adott rossz koncertet. Miért éppen Budapesten kezdte volna el?

Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne! Ősszel az A38 bejelenti, hogy Frank Turner Budapestre jön. Ennek az ember megörül, mert nagyon szereti a zenéjét és Youtube videók tanulsága szerint élőben még több energiát képes a színpadról a közönség felé sugározni. A jegyet is megveszi jó időben, majd várja a nevezetes dátumot. A nagy nap eljön, bemelegítésként néhány unicum és sör, majd érkezés pont időben, első sorig ügyeskedjük magunkat, majd elkezdődik a koncert. Egy szempillantás alatt elszáll a közel két óra, míg Frank és bandája a The Sleeping Souls a színpadon van. Four Simple Words még telitorokból, majd állat földről felvesz, balra mindenki el.

Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne! És bárcsak lenne ma is egy Frank Turner koncert a városban, és holnap és holnapután is (komolyan elgondolkoztunk egy ljubjanai túrán, ahol ma zenélnek a srácok).

Túlzás nélkül állítható, hogy Frank Turner az angolok Manu Chao-ja. Dalai és szövegei látszólag annyira jól beletalálnak a néplélek közepébe, hogy nem győz elnézést kérni, amiért óriási arénákon kívül máshol nem tud fellépni, annyira szeretik. Kísérőzenekarát is hasonlóan őrült figurákból állítja össze, közülük is egyértelműen a basszeros, Tarrant Andreson a csúcs, aki mindent elkövetett a műsor alatt, hogy mindenhogy bánjon hangszerével, amitől a kőbányai zenesuliban defenesztráció járna.

De az egész brigád szimpatikus úgy, ahogy van. Persze a központban Frank, mégiscsak az ő fejéből pattantak ki ezek a zseniális dalok, amik ugyan a folk-rock-punk háromszögből nem lépnek ki semerre, azon belül is csak az ismert ösvényeken járnak, de teszik azt hibátlanul. Nem voltak tegnap sem hosszú szólók és kiállások, csak nyomták a srácok, hogy minél több beleférjen. Mert az látszik Turneren, hogy megtalálta azt a dolgot, amihez a világon a legjobban ért: a zenélést. El sem tudom képzelni, milyen lehet, amikor nincs gitár a nyakában. Milyen lehet Frank Turner, miközben mosogat, szobát fest, filmet néz, kutyát sétáltat, levest főz?

Csak azt tudom, milyen lehet, amikor cirka 500 embert szórakoztat, ugráltat (a szó jó értelmében), nevettet és csal olyan mosolyt az arcukra, ami az utolsó dal végéig ott is marad. Utána is csak azért lehet szomorkodni, hogy vége a bulinak.

A setlist megegyezett nagyjából a turné eddigi állomásain játszottakkal, az új lemez dalai és az eddig talán legsikeresebb album, az England Keep My Bones dalai voltak többségben és néhány régebbi klasszikus (I Knew Prufrock…, The Ballad Of Me and My Friends – utóbbi valóban libabőrözős élőben). A számok között Frank gyakran magyarul szólt hozzánk, máskor meg anyanyelvén ecsetelte, mennyire szétkapták magukat előző este a Szimplában, hogy reggel ölni tudtak volna egy hamburgeré és hogy első szóló koncertjén Londonban 3 ember volt jelen, így Budapest ezerszer királyabb hely, mint London. Kevésbé volt kellemes pillanat, amikor egy, az első sorokban álló tajtrészeg külföldi vendéget először figyelmeztetett, hogy „don’t be an asshole”, majd nemes egyszerűséggel kivágatott a közönséggel, mert nem viselkedett rendesen. Ez szerencsére csak rövid intermezzo volt, a nép kivetette az idegen testet (részeg barmot) és folytatódott a show.

A show, melynek csúcspontja egyértelműen a magyar nyelven (!) előadott Eulogy-volt, benne Freddie Mercury Hofi Gézára felcserélve (videónk alant). Ezzel gyakorlatilag megvette kilóra Mr. Turner az addig is lelkes közönséget. Volt itt még jó néhány klasszik színpadi fogás: bodysurf közben éneklés a koncert végén, közönségből felhívott random csajszi harmonikázni tanítása (és milyen ügyes volt!) és hasonlók.

Tökéletes este volt ez, amely ugyan nem garantált zeneileg túl sokszínű élményt, viszont megnyugtatott, mert amíg olyan emberek, mint Frank Turner nyakában egy szál gitárral, saját életéről és apró-cseprő dolgairól írt dalaival végigturnézza a világot, mindenhol megtöltve a helyeket, addig nincs miért aggódni. Nem lesz itt világvége, biológiai katasztrófa, emberi kapcsolatok kiüresedése a technika fejlődése miatt és világméretű háború az ivóvízért. Vagy legalábbis nem érdekel.

További képeink erre.

Setlist

Photosynthesis

Recovery

Peggy Sang the Blues

Plain Sailing Weather

Losing Days

Polaroid Picture

Glory Hallelujah

Wessex Boy

Try This at Home

Dan’s Song

The Road

Eulogy (magyarul!)

I Knew Prufrock Before He Got Famous

I Am Disappeared

One Foot Before the Other

Long Live the Queen

Ráadás:

The Ballad of Me and My Friends

I Still Believe

Four Simple Words