Az utolsó napon szintén nem kellett panaszkodnunk a felhozatal miatt, igazi fesztivál nagyágyúk érkeztek a tenger túlról és Pécsről, maximum az itókáért állás okozhatott némi bosszúságot, de a szervezők elégedetten nyugtázhatták, hogy zsúfolásig megtelt a szántódpusztai koncerttábor. Az volt az érzésünk, hogy az ucsó napon kétszer annyian voltak, mint korábban bármikor, egy steaket nem lehet ledobni.
Jót tett helyébe jót tettünk; vasárnap mi vittünk fel egy párt a fesztiválhoz, hiszen Földvár felöl majd egy óra erőltetett menet a PaFe helyszíne. Alkalmi vendégünk elmondta, hogy ő is csak a The Offspring okán váltott jegyet, mert nem látta még gyerekkorának egyik kedvencét. Az előző napi Biffy Clyro-n is helyenként fel lehetett is ismerni szláv és germán rajongókat a közönség soraiban, de most húsz méterenként belefutottam egy entschuldigen-ba.
Megint a nagyszínpad felé vettük az irányt, ahol nagyon vártuk a Brains és mélyhangú nagy barátja színpadra lépését. Kéri Andris bulijain mindig óriási energiák szabadulnak fel, ezt most sem volt másképp, a közönség teljes egésze kívülről fújta az összes dalt. Aki fékezhetetlen vágyat érzett, hogy föl-leugráljon az legelölre a tömegbe igyekezett, aki pedig táncolni szeretett volna, az kissé oldalt a nagyszínpad közelében mutatta be tudását privát show keretében. Nem egy megszállott leányzó nemcsak a Ladies Obsession szám alatt ropta géppuskalábúként, hanem ez elejétől a végéig sörös korsóval a kezében nyomta le Columbo-ék teljes fellépését. Mi fiúk, a tesztoszteron hangú, a színpad hátuljából kidörmögő, mellkasunkat finoman megkocogtató mondatot vártuk: – Itt vagytok gyerekek?! Kérdezem van-e még időnk? Számomra mindig (Hős)Tenor Fly megjelenése jelenti a desszertet, a Brains koncertek csúcspontját; elementáris, nyers erő, de nem megjátszós keménység, természetes vagány profizmus, aki egyszerűen tudja a dolgát. A ráadásként eljátszott Superheroes című előtt, tehát a magyar rap Caruso két számot Andriskával még finoman odadobott, csavarva egy kövéret a hangulaton.
Majd át akartunk menni a gőzfürdőbe kicsit lazulni, meghallgatni Sub Bass Monstert, de rátóti Szabi sátrára nyugodtan kifüggeszthettük volna a megtelt táblát. Kintről, a pázsitról fűcsomók tetejéről szemlélve meg nem ugyanaz az élmény, mint bentről. Így nem volt mit tenni, előttünk pár képet a pécsi megasztárokra várakozó fesztiválarcok között. A baranyai srácok kábé tíz percig álltak be. Más zenekarok ezt a legtöbbször kihagyták vagy rövidebbre vették a figurát, de szerintem a hangulat fokozása volt a cél. Leginkább az mc-k hallatták a hangjukat, olyan mondatokkal, hogy yo, yo, yeah, yeah, punnany, punnany. Aztán meg olyanokkal tegyétek fel a bal kezeteket, mert népszámlálás van. A beállás show-t végül azzal zárták, hogy lehet tapsolni, mindjárt jövünk. Aztán el is mentek tíz percre. Igaz senki sem tapsolt, de ettől független megtelt a nagyszínpad előtti komplett terület, szinte közelharc folyt a környező bárpultoknál egy-egy teli korsóért. A pécsi énekesek nekem különösen szimpatikusak, mert kellő alázattal viseltetnek szakma felé és a közönség iránti szeretet az ami színpadi jelenlétük sava-borsa, nincs bennük semmiféle egotrip vagy pökhendi kivagyiság, nem szállt fejükbe a dicsőség. Szövegeik bár könnyedek, de jól kidolgozattak, az elmúlt évtized egyik legérdekesebb és figyelemre méltó nyelvezetével álltak elő, amit majd következő rapper nemzedék büszkén tanulhat el. Bár sokan mondhatják majd, hogy lenti sorok csak kiragadott példák, de mégis jól bizonyítják a fent leírtakat.
„Eltűnt ajkad, a hajad, aurád takarja a ruhád,
meg sem ismer az utcán anyád, mikor lát.”„Az biztos: minden úr szereti a nőket,
Hát szeress te is Biztos Úr!”„előre-előre felkelve elesni,
fürkésző szemekkel szívedet keresni.
A szomszéd a főnök! a postás, a kölkök, a hentes az óriás, a tündérek a törpök,
különböző Istenek, de ugyanaz az ördög”
Csak kérdezem, hogy mennyire hiteles, amit írok? Mert szerintem egyáltalán nem. Tény, hogy voltam már Pu-pu-pu Punnany koncerten, nem l’art pour l’art, hanem valamilyen fesztiválon a következő előadót bevárni. De ilyenkor megfigyeltem barátaim, ismerőseim arcán a döbbenetet, akik még nem ha-ha-ha hallották őket. És mindig ugyanaz a vége. Kísérőim egy sajátos stand up-ba kezdenek, és egyre csak kérdezgetik mi ez a förtelem, én meg ezen szórakozok és sírok a röhögéstől. A szigorú tekintetű, minket méregető körülöttem állóknak meg magyarázhatom – félve attól, hogy elküldenek a holdra vagy lecsapnak – a haverom csak viccel (ahogy ekkor is), nem kell komolyan venni.
Még mielőtt valaki le vén fa..ozna, jelzem nyert. Nem tartozok sem az Y, pláne nem Z generációhoz, ettől függetlenül a nálam fiatalabb és velem harmincas korú hip-hoppereket tisztelem-becsülöm – az idei PaFén is volt rá jó példa doszt -, de őket egyszerűen nem értem. Kihallom én, hogy hatottak rájuk Geszti Péter, meg az Animal Cannibals nyelvtörői, és a szülői házban gyakorta előkerültek Ihász Gábor negédes, jaj de szép az élet, szeressük a virágokat meg a kék eget és madarakat is típusú bakelitjei, de a végeredményt tekintve, ezek a szövegek még teljesen közhelyesek, felszínesek, bonyolult metaforáktól vagy hasonlatoktól mentesek. Bátran ajánlom a dalokat minden külföldinek, aki az elmúlt hetekben iratkozott be kezdő magyar nyelvórára, mert láss csodát, érteni fogják a szövegüket. Értem én, hogy lezser és légies számokat nem könnyű írni, de még a Beatles Yellow Submarine-jában is több az értelem, mint a „Te azt mondod Punnany”-féle ajtóék masszív, bugyuta, hipster nihilben.
Azontúl a PM zeneisége előtt meg kell emeljem a kalapom, valódi muzsikosok, akiknek zenéjét, valóban ötletes dallamait órákig elhallgatnám. Aki szerette őket, az meg láthatóan nagyon jól érezte magát, és a Punnany tényleg óriás hangulatot csinált. Így kerek a sztori!
Ezek után aztán már csak a 34 millió albumot eladó amerikai sztárvendég maradt hátra, akik a meghirdetetthez képest vagy háromnegyedórás csúszással és röpködő, műanyag sörös korsók közepette jöttek elő. Ez utóbbi azért nem volt annyira vicces, mert visszaválthatós, fogantyús pohár, igen kemény volt és valószínűleg még most is emlékeznek rá azok, akiket az fejen talált. De végül is ez egy punk zenekar, és nem az Operába mentünk. Noodles az együttes basszus gitárosa, kölcsön folyékonykenyér visszajár alapon, meglocsolta némi sörrel az első sorokban állókat. Így ők kétszer is kaptak a hajukra.
Egészséges önbizalommal, de kicsit tartva az előző napi fotós casting-tól indultunk a színpadi árok felé. A Biffy Clyro-nál minden jól végződött, mert benne volt a Fesztblog azon három szerencsés fotóriporter között, aki Simon Neil bandáját közelebbről fényképezhette. Ellenben itt akkor derült ki, hogy egyszer hopp máskor kopp, esélyünk sincs. Most a legolvasottabb hazai írott és elektronikus sajtó nyert audienciát, tehát egy zenei szaklap sem. Így kisebb fotóslázadás tört ki a kordonnál. A PR PafEdina viszont korrektül próbálta megszakítani a közjátékot, hogy nem rajta, hanem az együttesen múlt a dolog. Szóval egy feketepont az Offspring menedzserének.
Minek után húsz éve jelent meg az Offspring Smash névre hallgató albuma és ez fellépés is a jubileumi turné egyik állomása volt, konkrétan nem lepett meg senkit, hogy az albumot teljes egészében leadták, a Time to Relax-tól a Smash-ig. Lehet kihagytak egy-két számot,de az én fejem se káptalan. Így már az első húsz percben együtt tombolhatott az elképesztően nagy tömeg a Gotta Get Away-re. A vérbeli rajongók ezt enélkül is jól tudták, mert többen a környezetemben végigénekelték Dexter Holland-dal az egész korongot. Ahol tudtam, próbáltam velük felvenni a versenyt, így a por és teli torokból való üvöltés nálam is megtette áldásos-berekedős hatását. A számok végig jól szóltak, nem vesztettek fényükből, a kis pocak persze befigyel, de már ők sem lesznek fiatalabbak. Majd egy órával odébb elköszöntek, gyorsan hátteret váltottak, és vagy tíz intelligens lábakon álló harminc fénycsóva pásztázta a tömeget a leghíresebb számaikra, mint a Why Don’t You Get a Job?, Pretty Fly (For a White Guy),The Kids Aren’t Alright. Legutóbbi albumukról egyetlen nóta sem hangzott el, de az meg kit érdekelt, nem is azért szeretjük őket.
—-
És akkor jöjjön a szokásos díjkiosztónk, idén először a PaFéról:
Legjobb külföldi fellépő: Biffy Clyro. Feltörekvő, építkező zenekar, tele ötletekkel, megújították a post-hardcore műfaját. Külföldi fesztiválokon simán ők az end show – majd felnövünk hozzá mi magyarok is – de itt lángoszlop és konfetti eső nélkül is valódi rákenrolt mutattak be.
Legrosszabb külföldi koncert: amiket láttunk, azok alapján gyakorlatilag ilyen nem volt.
Legjobb magyar koncert: Funktasztikus, elképesztő a gyerek, engem megevett a dj-ével együtt
Leggyengébb magyar koncert: Minekután a Punnany megkapta a magáét nekik illene adni a citromot. Mégis nyammogva de szeretett Quimby-mnek adnám, hogy tessék már azt a setlist-et felvarrni. Ha van egy új lemez, akkor arról több szám is elhangozhatna, és régieket meg tessék elővenni, mert van rá igény.
Helyszín (megközelíthetőség, fekvés, körülmények) – 2
Azon gondolkodom, ha még egyszer elhozzák a Biffy Clyro-t, akkor vagyok hajlandó odasétálni. A rendőrök állítólag (szervezőtől tudjuk) a kis ösvényeken a parkoló autókról ötven ropiért készítettek videófelvételt. Ha ez tényleg igaz, akkor az gáz, hogy ezt a kedves fesztiválozók nem tudták. Vaksötétben hazabotorkálni az maga a halál, minden másra ott a MasterCard. Tényleg, miért nem lehetett kártyával fizetni? Csakhogy ne teljen az idő!
Kaja, Pia – 3
A bérlet még mindig olcsóbb, mint jól lakni a PaFén. Kukorica négyszáz? A kenyérlángos az asztalon, de porfelhőben hidegen? A bortól még mindig fáj a fejem. A rozéjukból majdnem hoztam haza is, hogy felszedjem vízkövet a zuhanyzóból.
Környék népe – 5
Vendégszeretet a köbön, bár Pesten lenne mindenki ilyen barátságos, akkor ez egy élhetőbb ország lenne.
Biztonság (személyzet, előírások) – 4
Udvarias volt mindenki, sőt a Fesztblog többször is úri kiszolgálásban részesült. Egy a kollegáival üvöltve rikácsoló Paprika Jancsi biztonsági főnök vágta rám a kordont a Nagyszínpadnál és küldte melegebb éghajlatra Kiss Tibit a Quimby-ből, mert nem jó helyen álltunk. A többi security-s pillantásában (látván az esetet) benne volt a bocs faktor. Lehet még igaza volt, de nem borítjuk meg a sajtóst mert megírja.
Hangulat – 3
A koncertek előtt és után is szólhatna a zene valahonnan, mondjuk hangszóróból vagy tudom is én.
Zenei felhozatal – 5
Kis fesztivál világsztárokkal, minden műfajra gondoltak, csak így tovább!
Hangosítás – 3
Fotósunknak meg akartam mutatni kis kedvenceimet a Cloud9+-t, de olyan borzalmasan szóltak, hogy nem tudtam a sátorban maradni egy percet sem. (A PUF ugyanitt bitangul szólt) Szóval van mit még tanulni.