Időutazó szülinapi bulin jártunk szombaton, 30 éves lett a Pokolgép. Mint azt már többször írtam, elfogult vagyok velük szemben, így nehéz lesz tárgyilagos beszámolót írni, hiszen amikor kölyök voltam, 16 éves, nyughatatlan srác, valami fekete bárány koncerten voltam, mert egy barátom elcibált. Csak bámultam lestem, majd hanyatt estem, nem tudtam, mi van. A rock and roll szólt és tudtam jól, hogy ez örökre fogva tart.
A szülinapi buli 4-kor kezdődött, mi nem tudtunk odamenni a nyitásra, mert sürgős sörivási feladatunk volt egy árnyékos Kertemben, sőt, még egy ismerős által létrehozott féldecis furaságot is tesztelnünk kellett (innen is üzenem: egy kis tabasco még elférne benne!), ezért lemaradtunk a délutáni Omen és a Words of Blood matiné koncertekről.
Később kiderült az is, hogy a sörünkkel és a kis fura féldecis italunkkal messze lemaradtunk a koncertet váró tömeggel szemben. A bevonulásra értünk oda és rögtön előrefúrtuk magunkat az első sorokba. Bőrkabátok és szegecsek, büdösen, részegen. Jólesett újra igazi rockereket látni!
Tényleg időutazás volt a szombat este. A PECSA hangosítása, a zene, a szervezés és a tömeg is a ’80-as évekből érkezett. Ilyenkor mindig megállapítom, hogy amit ma magyar heavy metalnak hívunk, az igazából dallamos rock. Az igazi metál a Pokolgéppel kezdődik. A tetoválásokról külön cikket kellene írni, fényképekkel, de ezt máskorra hagyom. A kedvencem egy 50 év körüli enyhén tántorgó félmeztelen úriember volt, akinek a teljes mellkasára POKOLGÉP felirat volt tetoválva, szögekkel, drótokkal díszítve.
A koncert első felében a már megszokott felállás lépett a színpadra. Talán már mondtam, hogy kibékültem Attilával. Tulajdonképpen egy szavam sem lehet. Nagyjából egy órát zenéltek, amikor jött az első meglepetés. 5 perc szünet! Hm… Nem tudom mit mondjak erre. Értem én, át kell szerelni, de azért fura volt. Az időutazás Rudán Joe-val folytatódott. Sajnálom, nem akarok senkit megbántani, de én most sem szerettem meg. A hangja gyenge, a külseje piperkőc, akármit is akar mutatni. Tudom, hogy sok időt töltött a zenekarral, nekem akkor is felejthető amit mutatott. Pár szám után átadta a mikrofont Kalapács Józsinak, és az általam leginkább szeretett felállásnak. A legnagyobb Pokolgép himnuszokat is ő énekelte, az én fülemben mindig ő marad az igazi Pokolgép.
Végül még Paksi Endre is színpadra lépett. Az ő szíve is igazi metál szív, ez vitathatatlan. Bár este 10 órától csendrendelet van érvényben a kerületben, igazi lázadó rockerekhez hűen nem hagyták abba és még bő fél órát tombolhattunk. Sőt, végül minden zenész a színpadra állt, együtt is muzsikáltak pár szám erejéig. Néhány kitérővel végigüvölthettük velük a teljes Best of régi Gép című albumot.
Néha úgy éreztem fogalmuk sincs mi legyen a következő szám, Kukovecz pedig túl sokat beszélt, de ezzel együtt ebben a zenekarban sosem csalódom, és most sem vagyok hajlandó rossz kritikát írni. Mindig azt adják amit várok. Metál minden mennyiségben.
szöveg: Tomer
fotókat FB oldalunkon találsz