Áj láv Orfű! – avagy szürreális élmények az idei Fishingen

Most igazából az lenne a legbölcsebb, ha leírnám milyen szarul éreztem magam az idei Fishing On Orfű fesztiválon, hogy mennyi rosszfej emberrel találkoztam, és nem értem az  egyre erősebb hype-ot, ami évről évre kezd kialakulni a rendezvény körül (lásd még: idei elővételes teltház). De a helyzet az, hogy tökéletesen értem, átverni pedig nem szeretnék senkit, szóval inkább megpróbálom szavakba önteni a 4 napos teli szájjal vigyorgást, aztán majd a jövő évi bérletvásárlásnál résen lenni.

A helyzet az, hogy a FOO nem is igazi fesztivál. Inkább egy bazi nagy tábor, egy országos jófej találkozó, vagy nem is tudom micsoda. Így most hanyagolnám is a hagyományos fesztiválértékelést, és inkább felvillantok pár szürreális élményt, ami így elsőre eszembe jut erről a valóban emlékezetes 4 napból.

Szürreális élmény 1#: Amikor a Fröccstúra második állomásán a Malomnál egy félmeztelen, terepmintás gatyás, tigrisfogas nyakláncos Krokodil Dundee (aki egyben a legeslegfárasztóbb ember akivel életemben találkoztam, pedig mondjuk úgy futottam már bele világklasszisokba e téren) szórakoztat 40 (!) percig remek szóviccekkel (csak egy példa: hogy hívják a zsidó macskát? netán nyau), majd a szemben ülő hölggyel, aki mellett a barátja ücsörög, közli, hogy olyan szopatós kontya van mint Leia hercegnőnek a Star Warsból.

Szürreális élmény 2#: Még mindig Fröccstúra, de most egyel kellemesebb a sztori. Az harmadik állomáson (sajnos a hely neve nincs meg, egy baromi hangulatos parasztház és hozzá óriási udvar, a kertbben kapirgáló tikokkal és búbánatos pónilóval) fekszel egy akácfa alatt, kezedben egy remek villányi vörösbor, nézed az egymással versenyző felhőket miközben alig pár méterre tőled Beck Zoli énekel és gitározik neked és még annak a kb. 40 embernek, aki befizetett a programra. (Ugyanis a mi túránkon Zoli és Sárközy Papa voltak a túravezetők a 30Y-ból, mindketten tök jófejek és közvetlenek voltak.)

Szürreális élmény 3#: A tóparti jurtatábor büféjében szinte tettlegességig ( a szó komolytalan értelmében) fajul egy vita, ami akörül zajlik, hogy a hely tartozékának tartozó óriási plüssmajom végül is kibe szerelmes jobban, és hogy ki az, akihez nem fűzik valós érzelmek.

Szürreális élmény 4#: A tóparti parkolóban néhány jól megtermett, karszalaggal nem rendelkező valószínűleg környékbeli erős ember sakálrészegen csinálja a bulit MC Hawer és Tekknőre, minden adandó alkalommal, mikor egy hölgy sétál el előttük a sétányon torkuk szakadtából üvöltik neki, hogy „PUNAVADÁSZ!” majd a Honeybeast együttes Eurovízióra benevezett, lakossági popdalára (A Legnagyobb Hős c. szám, benne az elmúlt évek legfelemelőbb rímpárja: És nem tudtam überelni anyádat/ S te nem mosod magad után a kádat) elérzékenyülve ölelgetik egymást.

Szürreális élmény 5#: A fesztivál utolsó koncertjén, a Fish! buliján óriási hangulat, elöl vérmes pogó, a színpadról ömlik le a zúzdarock, majd amint véget ér a pusztítás, a hangosító arc beteszi Joe Dassin francia-amerikai sanzonénekes slágerét, és a jelen lévő több száz ember agya egy pillanat alatt átvált, kifele menet pedig már telitorokból üvölti, hogy „óóó Champs-Élysées”.

Nos remélhetőleg ezzel a pár képkockával tudtam érzékeltetni, hogy milyen is volt az idei orfűi happening. Itt bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. De a lényeg, hogy a végén mindenképp olyan sztori sül ki belőle, amit még évek múlva is mesél az ember baráti sörözések alkalmával.

A klasszikus értékelés helyett pedig zárásképp igyekeztem összeszedni az intravénásan magamhoz vett kb. 120 hosszúlépés után  pár dolgot, amik leginkább bejöttek a fesztiválon és pár olyat, amin még kéne javítani, hogy elérjük a tökéletest.

Ami bejött (nagyjából időrendi sorrendben):

• Németh Juci új projektjének koncertje. Ugyan csak az utolsó 10 percre értünk oda, de még így is több lendületet láttam a produkcióban, mint a Nemjuci teljes életművében. A dalok így első hallásra is működtek, várjuk őszre a lemezt.
• A Kispál koncert. Bővebben nekedirom kolléga értekezett a buliról, én is csak annyit tudok hozzátenni: baromi jó volt Kispál Andrást ilyen felszabadultnak látni, egy olyan koncert, amit ennyire élveznek a zenészek, egyszerűen nem lehet rossz. Pláne hogy a tematika miatt hallhattunk pár elfeledett kedvencet az első három albumról, így arra a felvetésre, mely szerint „ezek is csak a pénz miatt álltak össze” azt tudom mondani: amíg ilyen koncerteket adnak, addig pont leszarom.
• A letlive. bulija. Ennyire „tájidegen” koncertet nehezen lehetett volna eltévedni, de mivel a frontember csávó egy komplett elmebeteg, lehetetlen volt levenni a szemünket erről a szakállas állatról, aki mindent megtett azért, hogy ne maradjon sok a Made In Pécs színpadból. Hardcore zenét így érdemes csinálni, sehogy máshogy.
• Quimby a nagyszínpadon. Már a téli Indoor Fesztiválnál is megjegyeztem: jól működnek az Kaktuszliget számai élőben, sokkal izgibb manapság Kiss Tibiék egy-egy koncertje, mint volt pár ével ezelőtt.
• Fish!. Egy ilyen koncerttel kell egy fesztivált lezárni, nem pedig valami DJ Paplanos Bon Jovira ugrabugrálással.
  
• A környezet. Én nem mondom, hogy nincs az országban szebb hely Orfűnél, de valószínűleg így van.
• Az Off programok. Csak a Fröccstúrán vettünk részt (mert a többi napon nem vállaltunk be egy korai ébredést) de ez örök élmény marad. Tíztől délután ötig séta a festői környezetben, véletlenül sem megterhelő távolságokkal, finom borokkal és kajákkal (házikenyér zsírral, medvehagymás pogi például), nagyon jófej társasággal (except for Krokodik Dundee) és vezetőkkel (30Y zenekar).
• Bejutás. Ugyan láttuk a neten, hogy első nap elég nagy sor állt a beléptetésnél, de úgy tűnik ez minden fesztivál rákfenéje. Aki már állt Sopronban a Volt nulladik napján órákat a tűző napon, annak az orfűi bejutás egy wellnes hétvégével telt el. A táskánkat sem cincálják szét a szekusok, hanem jól szituált fiatal lányok és fiúk belekukkantanak, hogy nincs-e benne atomrakéta, illetve mélyen a szemünkbe nézve megkérdik, hogy ugye nincs nálunk alkohol (és meghallgatják aznap ezredszerre  a  „van-e nálatok alkoholos poént”).
• Az emberek. De tényleg itt, mindenki jófej. Bárkivel lehet pár kört poénkodni és valószínűleg a következő ivócimborádat ismered meg a személyében (kivéve K.D.).
• Hogy van sátorjegy. Aprópénzért lehet személyre szóló sátorhelyet venni, így nem kell azért harcolni első nap, hogy ne a tűző napon, egy rét közepén aludj, reggel 6-ig, amikor is öngyulladás miatt véget érnek az édes álmok.
• A Tiffán boros bodé. Mert itt ittuk a legfincsibb fröccsöt, az utolsó előtti napig lehetett pillepalackban kérni egy úticsomagot ami természetesen rendszerint már a Nagyszínpadhoz érkezés előtt elfogyott. Illetve a bort mérő hölgy is mély benyomásokat tett ránk, utólag is elnézést tőle a négy napos fárasztásért.
• PÉNZ! Hála a jó égnek itt nem ment a pöcsölés a világ egyik legfeleslegesebb találmányával, a fesztiválkártyával, hanem szépen benyúltál a zsebedbe, vettél ki PÉNZT és kifizetted amit venni akartál. Csodálatos érzés volt (egészen addig, míg ki nem ürült az ember zsebe.

Ami nem jött be:

• Első nap a kiszolgálás. Pedig elvileg az mind a négy nap teltházzal ment, de szerencsére csak első nap kellett 40 percet áldozni arra, hogy italhoz jusson az ember. Ez az este viszont próbára tette sokak idegeit, pedig hát fesztiválozni mindenért jár az ember, csak nem azért, hogy idegbajt kapjon.
• Az időjárás. Ez igazán nem Lovasiék hibája (vagy ahogy Krokodil Dundee mondaná: Lófászi), de tény hogy az estéket kabátban kellett tolni, és természetesen a sátorban alvók is jobban jártak, ha legalább egy polárpulcsiban tértek nyugovóra, hogy aztán reggel a hátukra gyulladjon.
• A sör. Merthogy az nem volt. Mármint dobozos (csak citromos és alkoholmentes változatban). Volt helyette csapolt sör ízű víz haszontalan repohárban viszonylag drágán (490 Ft).
• Internet. Igazából ezt egyáltalán nem bánjuk, így nem volt mindenki a telefonjára gyógyulva, tudtak beszélgetni az emberek, csak azért akartam mindenképp megjegyezni, mert ugyan a fesztivál előtt folyamatos Twitter és Instagram közvetítést ígértünk, de aztán ezért nem lett végül belőle semmi.

Kevésbé röviden és kevésbé tömören ilyen volt az idei Fishing, biztos vagyok benne, hogy az összes többi látogató is ilyen remekül érezte magát. És akkor most tessék nagy levegőt menni, mert még 364 nap van hátra a következőig…

(Képeink egyelőre ITT és ITT.)