Szigetes naplót ír a boci nevű blogger a Fesztblogon

Szóval csak eljött az idei Sziget is, bár különösebben nem csigázott fel a dolog az előtte lévő hetekben. Pedig az elmúlt években úgy vártam ezt az egy hetes bulit, mint kisgyerek a karácsony estét, de idén valahogy nem. Még akkor sem kapott el a Sziget-láz, amikor már a HÉVen zötykölődtem két francia és három holland srác társaságában, sőt, megdöbbentő módon még a félórás sorbanállás a jegyekért sem hozta meg a várva-várt Sziget feelinget. Mindegy is, legurultak az első sörök a csónakházban, aztán a helyére került minden, főleg a sörök!

-1.

A -1. napot részemről a legjóindulatúbban is csak kritikán alulinak tudnám nevezni. Persze tudom, hogy ez még csak mínusz, ez nem rendes Sziget nap, ne számítsak nagy durranásra, okés. Ivanékat úgy ahogy volt lekéstük (kösz, sorbanállás), a Leningrad nem tűnt nagy cuccnak, főleg így, hogy a dagadt csávót kitették a bandából (vagy csak nem jött el?), aki csak ivott és néha széket/üveget/koponyát tört a színpad szélén. Tankcsapdát saját döntésből skipeltük (illetve a testem is tiltakozott Lukács szájonbaszott tankos szövegei ellen), de B program híján csak visszatértünk a Blinkre. Erre azt tudom mondani, hogy jó, jó, de gyenge. Vagyis érted, ez 15 évesen még nagyon király volt, emlékszem, amikor a discmanben még pörgött reggel a Blink lemez és óvatosan kellett lépni, nehogy a rázkódás miatt ugorjon egyet a cd. Szóval mindez ott és akkor király volt, de mára az idő múlásával már-már nekem kellemetlen ez a produkció. Elnyomjuk a slágereket, felvesszük a zsét, oszt annyi! Hát, legyen, de ez engem nem érdekel.

Jah és a -1-en voltak még valami horvát feministák az Európa színpadon is, inkább szót se ejtsünk róluk. Így a napot a tényleg nem túl erős mezőnyben nálam a The 1975 nyerte, utcahosszal, pedig az sem volt egy ütős produkció. A szaxofon ide szerintem pont illett, ellenben az énekes csávó műbőr szandálja (tudjátok, amilyet nagyapám is hordana) annyira nem a színpadképbe. Tingli-tangli, semmi extra, de ez pont jó volt a lemenő nap fényében.

0.

Térjünk is rá a 0. napra: strand volt a tervben, de végül ebből nem lett semmi (ki akar a vizes ruhákkal szórakozni utána?). Anti-Flagbe belehallgattunk, de nekem még korán volt ehhez a dudorgáshoz négykor —> irány a Luminárium! Négy (vagy kitudja, hány) év után sikerült ide végre eljutnom, most is fél óra sorbanállás után. Szép, jól néz ki valóban, kellően chilles a dolog, mondhatom azt is, hogy megvan az ambient érzés rendesen. Ha nem cseszegetnének pár perc után, hogy menjek ki, simán el is aludnék bent, légkondis, kényelmes, puha, mi kell még?

Ska-P-t önhatalmúlag hagytuk ki, addig elnéztünk a strandra, ahol tapasztalhattuk, hogy tényleg sokkal kisebb lett idén a Beach: kb 20 méter széles parton lehet fürdeni a Dunában, ez nem túl sok. Ha döglesztő meleg lesz, a Sziget népe ezzel nem fog jóllakni, úgymond.

Lufireptetésről és A Day To Remember-ről lemaradtunk (kösz, csónakház), de a Queens-re visszaértünk a nagyszínpad elé. Tavaly nagyon meg voltunk velük elégedve a VOLT-on, ez idén itt sem volt másként. Megkaptuk az összes slágert gyakorlatilag, amit csak lehetett és a hangvétel is eggyel zúzósabbra sikerült, mint Sopronban, amit én egyáltalán nem bántam. A hangzás viszont nem volt az igazi, mintha a Sziget nagyszínpad legendásan jó hangosítása nem működött volna igazán jól tegnap.

Jó volt tehát a Queens, megbízható produkció. A közönség is itt volt szerintem a legjobb fej (leszámítva a mellettem pogózó gyökereket, de azok mindenhol vannak): feltettek egy kerekesszékes srácot stagedivingolni, még Josh is megjegyezte, hogy mekkora királyok vagyunk (persze nem én, hanem akik feltették).

Ezek után nem hittem, hogy az este folyamán még egy kerekesszékes élményben lesz részem: DeadmauÖT kezdte el éppen a szettjét, amikor több fesztblogger állítása szerint is egy tolószékes srác felállt székéből és elkezdett bulizni. Na, ilyet tud a Guetta, vagy bárki más? Na ugye!

Kár, hogy maga a buli ettől függetlenül értékelhetetlen volt: szerintem ez nem egy nagyszínpados produkció, amit egérke letolt, ez egy unalmas, ötlettelen, bármelyik középkategóriás DJ által (egérfejben) reprodukálható produkció volt. Valaki maradt a végéig, voltak a beígért látványelemek? Csak mert ha nem tudtátok volna, ez volt a Sziget Nagybetűs Nyitóbulija.

Inkább választottuk a Jimmy Eat World-öt az A38-on. Ez hangzásra borzasztó volt, zenére pedig nekem Blink utánérzés volt, de mivel már dolgozott a szesz, egész jónak tűnt. Nem úgy, mint az utána lévő The Bloody Beetroots, amiről igen hamar menekültem a sátorból. Illetve csak menekültem volna, mivel a kijáratokat átvariálták ismét, így futottam bele a Sziget eddigi legijesztőbb jelenetébe: rengeteg ember nyomorog az A38 beengedő kapuk előtt, biztonságiak próbálják őket visszatartani, több-kevesebb sikerrel. Közben oldalt a jónép megbontja a kordont… el tudjátok képzelni! És mindez a 0. napon! Mi lesz itt a La Roux előtt/alatt??

Szóval ennyi volt nekem a -1 és a 0, várom már, hogy pozitívba forduljunk, de a Queens eddig mindent vitt, azért totál megérte kimenni. Még egy pár dolog, csak így ömlesztve:

  • Az egész Szigetnek olyan feelingje van számomra idén, hogy mintha minden csak pont egy kicsit lenne rosszabb, mint tavaly: kicsit drágább, kicsit átvariálták a helyszíneket, kicsit elvettek egy színpadot, kicsit újrahasznosították a díszletet… Szóval kicsit ugyanaz, mint tavaly, csak kicsit drágábban.
  • Eltűnt egy pult a csónakházból. A magyarok pénztárcájának nevében követelem vissza!
  • Kifejezetten barátságosak a BKK ellenőrök a HÉV-nél, és még angolul is beszélnek!
  • Jah és természetesen a FestiPay kártya: mint a VOLTon, itt is adnak hozzá helyes kis zöld zacsit, amibe szemetet kell szedni. A rendszer ugyanaz, visszaváltó helyet találni agyrém és itt még szóvá is teszik a hostes lányok amikor eléjük teszem a két darab szeméttel teli zacskót, hogy jajj, hát ez nem sok szemét. Persze hogy nem az, azt tettem bele, amit ti adtatok: a zöld zacsi tokját illetve a hozzá kapott blokkokat. Komolyan mondom, ez a legfelháborítóbb lehúzás az egész fesztiválon, pofátlanság az egész! Mindegy is, itt már dühöngtünk rajta egyszer.