Múltkori kétfordulós „tehetségkutatásunk” után ismét megindultunk a pesti éjszakába, hogy néhány még kevésbé befutott fiatal zenekart hallgassunk meg, és utána véleményt mondjuk róluk, inkább az építő jellegű kritika, mintsem a céltalan fikázás eszközével. Így vetődtünk el február 7-én este a Kuplungba, ahol a gitároké volt a főszerep. Nevezetesen a teslavox, a Junkie Jack Flash és a BABEL képezték vizsgálatunk tárgyát, melyről a több szem többet lát, több fül többet hall alapon ketten is leírtuk a véleményünket, a másik álláspontjának ismerete nélkül. Nézzük hát, milyenek ezek a mai fiatalok!
2015.02.07. teslavox, Junkie Jack Flash, BABEL @Kuplung
nekedirom: A teslavox számomra egy tavalyi Kiscsillag lemezbemutató koncertről rémlenek, slágerszámukat Ha akarom (akkor nem engedem) bírtam és bírom eléggé. Akkor azt írtam az alterrock együttes A38-as bulijáról, hogy a frontember hangját nem nagyon hallottam. Ez most sem változott. Azóta leesett, hogy ott és akkor nem a hangosítással volt gond, hanem Illés Nándor hangterjedelme akkora amekkora. A szövegeket így muszáj voltam közelebbről, íróasztal mellől is megvizsgálni és nem ájultam el, inkább elégséges, zeneileg közepes, a dobos, Burucs Szabolcs (Néhai Bárány), aki Hámori Benőt a Kiscsillag road-ját jött helyettesíteni, csillagos négyes. És csak azért nem dicséretes, mert így nem jönne ki a hármas fölé, amit kaphatnak max tőlem. Mindaz, ami az alternatív zenét vádként ér: miszerint lírikus onánia, céltalan szabadvers, az sajna itt megállta a helyét. A frontember felkonfjai pedig már az unalmas-kínos, sem mint a jópofa-szórakoztató kategóriába tartoztak.
Csingász: Sajnos velük kapcsolatban kevés pozitívumot tudok kiemelni, gyakorlatilag minden olyan zavaró tényező előjött a koncert során, amibe egy ilyen „menjünk felfedezni új zenekarokat!”-típusú projektnél előzetesen várható. Zenéjük egy kicsit karcosabb alterrock, magyar szöveggel, és rém egyszerű hangszeres felállással (gitár, bőgő, dob). A probléma az a dalokkal, hogy három kategóriába tartoznak: 1, a szöveg rém gyenge 2, a zene jellegtelen 3, mindkettő. Vannak sorok, versszakok, amik elég jól meg vannak írva, míg általában ugyanabban a dalban előjön valami olyan rémséges rész, amitől egy általános iskolai magyartanár is stroke-ot kapna. Néha a zene is betalál, jön egy követhető, zúzósabb riff, de a következő számban ismét azt vesszük észre, hogy csak gyűrik a srácok a hangszereket, de semmi értékelhető nem jön ki belőlük. Koncerten a produkciójuk az állunk, és csukott szemmel/lesütött szemmel gitározgatunk műsorban merül ki, ami még tovább rontja a helyzetet. Nem mondom azt, hogy egy teljesen tehetségtelen társaságról van szó, mert ez egyáltalán nem igaz, de nagyon sok olyan jó dalt kéne írniuk, amikbe sikerül a fent említett, bár kétségkívül „nehezen beszerezhető” összetevőket belesűríteni, úgy mint jó zene és jó szöveg.
Csingász: Őket most láttam először élőben, de Az élvezetnek fejjel című bemutatkozó lemezüket már sokat hallgattam, és a benyomásom az volt velük kapcsolatban, hogy bitang jók. A tegnapi nap után sem változott a véleményem, max annyival tudom kiegészíteni, hogy élőben is bitang jók. Pedig a srácok elmondása szerint majdnem mindenki lázas betegen állt színpadra, és amúgy is baromi fáradtak voltak, az új EP-jük felvételéről jöttek fel busszal Pécsről, és éjjel indultak is vissza. Ehhez képest teljesítményük még így is kategóriákkal a magyar átlag fölött volt. Zenéjük, ez a Viceroy és Kőbányai sör szagú, koszos (mit koszos, szaros!) blues-rock a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető „korszerűnek”, ezért nem is látom magam előtt, ahogy pár év múlva valamelyik fesztivál nagyszínpadát szednék szét. Pedig megérdemelnék. De sajna olyan korban élünk, ahol a népek inkább fizetnek ki súlyos tízezreket, hogy másfél órán át bólogassanak egy Youtube playlistre, és nézzenek egy szűkpólós köcsögöt egy számítógép mögött ugrabugrálva, minthogy lejöjjenek ingyé a Kuplungba és szétugrálják magukat a JJF zenéjére. Frontemberük, a szemtelenül kölyökképű, de valami besza-behu hanggal és rocksztár alkattal felruházott Pető Szabi (észrevettétek, hogy minden menő rock and roll arcot Szabolcsnak hívnak?) külön cikket érdemelne, akkora forma. De az egész banda karcol, hasít, tép ahogy kell, számukra nincs semmilyen jó tanácsom, illetve, de, egy nagyon fontos: meg ne változzatok!
nekedirom: Az idő előrehaladtával Junkie Jack Flash koncertjére komolyabb közönség verődött össze. Őket szintén láttam korábban az A38-on előzenekarként, de most mint önmagáért való attrakciót hallgathattam a pécsi srácokat. Van nekünk egy energikus frontemberünk, kinek ábrázatáról percekig nem tudod eldönteni, hogy egy harmincas MILF vagy Mester Tamás tanítványa-e, egy biztos: a szeme se áll jól. Hangja keveredik a rekedtes Janis Joplinéval és a harsány Axl Rose-éval. Az együttes zenéje über patent, olyan mintha a Led Zeppelint ötvözték volna a korai Guns n’ Roses-szal. Csak szájtátva néztem, hogy a közönség a földről szedte fel az állát. A dalszövegek bár nem túl bonyolultak – néha van benne egy-két kései Takáts Tamás Dirty Blues-os felütés, ami nem a szívem csücske -, de összességében vállalható rákenról. Látszik, hogy a mondanivalójukat a közeli múltból vette az együttes: gondolkodtam probléma lettem, amit a padtársam nem tett én olyanokat tettem. Vagy ahogy Regős Bendegúz mondta: Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem rossz lett. A mindössze húsz esztendős frontcsávó torkából olyan könnyen áradt a vegytiszta rock, hogy egész éjszaka hitetlenkedve csóváltam a fejem, hogy ez a kis „csipszar” mindezt hol a picsában tanulhatta? Erre megyünk máskor is, na!
(A zenekar legközelebb február 19-én lép fel a Pécsi Est Caféban.)
nekedirom: Sorrendben az utolsó, az este fénypontjának számító, főként magyar nyelven előadó BABEL következett. A Kuplung fél 12-re szépen meg is telt, mint később kiderült részeg angol testvéreink hordája tévedt be az első sorokba megmutatni hol is tart a brit mozgásszínház jelenleg. Az együttes albuma zeneileg vegyesfelvágott, ahogy megjelenésük is. Volt egy valószínűleg a H&M gyerekosztályán vásárló Paul Simon énekes-frontember, egy Aerosmith-ből iderepült köldökömig kigombolom az ingemet Joe Perry, egy Bob Dylan hasonmás a doboknál, egy szemüveges Macklemore imitátor a basszernál, és egy mereven a távolba néző sarmőr, szerb doki dublőr szintén gitárral valamelyik amerikai kórházsorozatból. A koncert stílusában mindvégig elkülönült egymástól, indie maszatolás, aztán indie, majd rock stoner elemekkel végül post-hardcore jellegű zene. Nekem ez utóbbi stílusú számok nagyon bejöttek. Volt dallam, sláger talán nem, volt egy jó hangú énekes, megfelelő alázattal és önbizalommal, a szövegek bár közepesek, de a keményebb zúzosabb témákban simán nemzetközi színvonal. Egyben volt minden akkord minden leütés, szinte profiknak mondanám őket, úgy tűnt mintha már-már ebből élnének. Ilyen kis klubban lefutni vagy ledobolni a félmaratont az szép teljesítmény, és ők ki is szolgálták a maroknyi közönséget. Élőben jobbak, mint a korongjukon és ez a lényeg.
Csingász: Rajtuk már látszik, hogy pontosan tudják, mit akarnak játszani. Ez a kicsit epikus, nagyívű rockzene, megtámogatva szentimentális, de egyszerű szövegekkel tőlünk nyugatra már nagyon sok bandának bejött (Lásd: Biffy Clyro és társaik), itthon viszont nincs olyan nagy hagyománya. Ezt a „piaci rést” kihasználva akár lehet a nép kedvenc rockzenekara is a jövőben a BABEL, csak ahhoz valahogy ki kéne emelkedni, valamivel feldobni az ismert receptet, vagy legalább kicsit megpróbálni feszegetni a határokat. Egyelőre nekem nehezemre esett különbséget tenni a dalok között, és ebben a hangosítás sem volt a segítségemre (a Kuplung amúgy is mindig úgy szól, mintha valaki egy alumínium vödörbe hugyozna), így mondjuk a szövegeikkel ma kellett a neten ismerkednem, tegnap szinte teljesen elnyomták az énekes srác hangját a nyúzott gitárok. Szóval a BABELből én a fantáziát, a kreativitást hiányoltam leginkább, amúgy ők is odatették magukat, és ahogy mondani szokás: belőlük még bármi lehet.
(A zenekar legközelebb február 21-én lép fel Kaposváron a HangÁr Music Clubban az Anna & the Barbies vendégeként.)
Slider fotó: Dobos Csaba