Újra elérkezett az alter szenteste, amit magyar fesztiválblogger és a Kispálért rajongók a legjobban vártak. Mióta Lovasiék bejelentették, hogy megint de csak három évig, szpesöl és exkluzív, hazánkban csak a Fishing-en, azóta Orfű a kispálosok zarándokhelye. Barátok, szülők, munkatársak, egykori egyetemi évfolyamtársak verbuválódnak ilyenkor karavánba, hogy két órára újra egy nyelvet énekeljenek. A tavalyi Borz után idén is értékeljük, miként láttuk az együttes középső életművének előadását.
Tíz óra magasságában csendesen, kötött pulóverben és széldzsekiben, sörrel és fröccsel a kezekben mindenki elfoglalta helyét a domboldalban. Addigra a mentők is abbahagyták szirénázást. Páran ugyanis némi helyismeret nélkül és jókora alkoholszint mellett próbáltak sikertelenül árkot ugrani a nagyszínpadhoz vezető rozoga fahidak mellett. Lovasi RNR STR PCS (Rock ’n’ roll Star Pécs) feliratú pólójában és hatalmasra nőtt szakállával stílusosan belekezdett a Pécsi Szál címűbe. Majd a közönség üdvözlése után a Jutka számukkal ott folytatták, ahol egy évvel korábban kitették a folytatjuk 2015-ben táblát.
A klasszikus színpadkép némiképp változott, az őstagok kerültek reflektorfénybe. Lovasi és a kígyóbőr mintázattól csillámló Kispál maradt a helyén. A szintén szakálla van kendnek Mihalik színpad baljára szorult. Dióssy meg átellenben és előretoltan jobbra költözött át billentyűivel és nem profilból, hanem szemből játszott napszemüvegében. Amit csak Lovi unszolására vett le. Lecsó, mint korábbi állandó vendégművész, most sem lépett színpadra. Helyét a Kaukázusból dezertált és már tavaly is kisegítőként, félhomályban szerepet kapó Császári Gergő töltötte be. Nagy durrantás lett volna, – de nem lett -, ha az ez idő tájt az együttessel zenélő Varga Líviuszt is színpadra hívják. A kivetítő és annak tartalma egyszerű és nagyszerű volt, nagyon együtt élt a zenekarral és a domb akusztikája pedig még mindig mesébe illő. Csak a meredeksége, az ne lenne, mert olyan kecsesen állsz rajta, mint első bálozó a magassarkúban.
Viszonylag hamar elpattantak az ikonikus slágerek: Emese, Keringő, Meghatás, Jelvény nélkül. Kellett is ez a pár dal, hogy belerázódjak a tavalyi hangulatba, de valahogy nem teljesen oda érkeztem vissza. Ennek két oka volt: a tavaszi turné folyamán begyakorolt felkonfok és poénok ismétlésük okán nem mindig ültek nálam, másrészt a jócskán áthangszerelt számokkal sem voltam mindig kibékülve. Az előbbi az a hatást keltette mintha egy szűkebb körű Kiscsillagon lennék. Ott ezek a jó értelemben vett bohóckodások, sokkal inkább működnek. Míg utóbbinál zavart, hogy az eljátszott számok nem hasonlítottak, sem a húsz éves, sem a búcsúkoncert hibátlan és csúcspontjára jutott dallamvezetéseihez, sem az albumon előadott mára már akár avíttnak is számító hangulatához. Persze változik Lovi is, én is, Ti is, de a visszhang használata, olykori pszichedélikusnak tűnő hatása, vagy egyes hangszerek sávjainak aránytalan kiemelése, garázs rockosabb hangzása nekem olyan távol állt a Borz munkásságától, – mint Norbi Update-től a Michelin-csillag -, ezért ki-ki is zökkentet olykor.
Én azt a Lovasit szeretem aki improzik, sztorizgat. Ebből is jutott azért, mikor a koncert végeztével váratlanul felhívott egy ott ácsorgó dudást a színpadra játszani. A frontman láthatóan egyébként nagyon élvezte az egész estét. Kispire pedig a reunió óta szinte rá se lehet ismerni. Teli szájjal mosolyogta végig az estét, hagyta magát froclizni, szerepeltetni. Az Apa, Anya és Kígyó címűnél Dióval lejtették el a behatolást tánc formájában. A Presszó Rock, 0 óra 2 perc vagy a Gyónás csillagos ötösen hangzott el. A Tesis a Világ és a Nagyvárosi Románc egyként való előadására is elismerően bólogattam. És a Kicsit szomorkás című punkos betétje, a lassúbb részeknél időről-időre való belógatásánál erősen sajnáltam, hogy nem pogózhattam az első sorban.
Mégis nekem igazán a Ha az életben után, az első visszatapsnál állt össze az este. A ráadásban tudtam feloldódni úgy, hogy valóban elkapott a gépszíj és újra az egykori Almássy téren érezhettem magam. A Szívrablás egyfajta szózatként össznépileg való eléneklése után nem gondoltam volna, hogy az este egyik legjobban sikerült és legkreatívabb darabja a Kinn állok a ház előtt és Tegyetek el Befőtett! összegyúrása lesz.
Lovasi a végén próbált kierőszakolni egy kényszerítőt, nagy ováció közepette beígérte nekünk a kispálosok Hiszekeggyét a Zsákmányállatot. A csel félig-meddig sikerült is. Azt kérte tőlünk, hogy miután lemennek a színpadról, szitkozódjunk nagyon csúnyán, majd kezdjük el mi a dalt, mire ők majd visszajönnek és bekapcsolódnak. Az biztos, hogy a kurvaanyázás nagyon lelkesre és viccesre sikerült, de a számot a közönség csapatkapitány nélkül csak nem akarta egyszerre. De némi hangszeres segítséggel és Bräutigam meglepetés megjelenésével végül mindenki teli torokból énekelte ehhez a korszakhoz nem kapcsolódó bónuszt. Majd a Dal elalváshoz cíművel búcsúztak a 2015-ös évtől. Az altató nekem olyan jól sikerült, hogy legközelebb hajnalban egy Mégane hátsó ülésén ébredtem a 22-es kilométerkőnél.
To be continued…
Az elhangzott számok listája: erre
További fotók pedig itt
A feszblog facebook oldala meg emitt lájkolható.
