Volt egy Quimby koncert a Kobuciban úgy két-három éve, amikor akkor vihar kerekedett, hogy az összes ismerősöm aki tudta, hogy ott vagyok, felhívott, hogy tegyek húsz marék kavicsot a zsebembe, vagy kötözzem magam a színpadhoz és esetleg úgy hallgassam meg a Káosz Amigos szirénjeit, mert odébb fog fújni a szél. Utóbbit jó, hogy nem tettem, mert az állványok majd ránk dőltek, azt a közönség tartotta meg. Az összes hangszert levitték, hogy ne ázzanak meg és legyenek áram alatt, cserébe Líviusztól és Dávidtól az eső és szél elálltáig egy jó fél órás nem mindennapi dob és konga showt kaptunk. A napok óta tartó rossz idő már-már kínálta, hogy eső nagyúr megint megcsinálja az esténket.
A Quimby-t féltettük az elmúlt években nehogy tovább menjen a magnacumlaudesés útján. Gondoltuk ezt még vissza lehet fordítani, ha ők is akarják. Tudtuk, hogy több van bennük, de nem egy nagy koncerten szinte évekig csak az unalomig játszott slágereket adták elő, így kaptak tőlünk savat, de azt is észrevettük, ha a setlistjük megújult. Önmagában a kisebb koncertjeiknek sokszor van egy különlegesebb szívből játszó hangulata, pláne, ha a új lemezre készülődnek, mint pár éve a Trafóban, vagy akár most is.
Hab a rozén
Mikor megérkeztünk milfek beszélgettek: – de jó, hogy kimozdultam, a férjem vigyázz a gyerekre, vagy az egymás sminkjeinek nagyon örülő singlik. Az ő erdejükben vergődtünk át a pultig a telt kertesre megtelt Kobucin. A személyzet nem sokat változott az évek alatt, a rasztás colos, vagy a mosolya fülig érő pultoslány minden évben visszaköszönnek. A szokásos rozé fröccsel kezdtünk, ami idén nyáron valahogy itt sem a régi. Miután leittam a pohár felét, még mindig egy fura, leülepedni nem tudó masszív hab úszikált a nedű tetején, mintha csak sört kértem volna. Ez újfajta sröccs nevű italnak állítólag – ha jól értettem a hangzevarban -, az az oka, hogy míg a bor nitrogénnel, addig a szóda oxigénnel jön ki a nyomógombos adagolóból és hát a kémia valahogy még sem jön létre közöttük. Ezért a hab. Suttyomban szívószálat használták sörlapátnak. Hát nem lett a kedvencem.
A koncert
Az elmúlt hónapokban négy új dalt ismerhettünk meg előzetesen az új albumról. Ezek mind egyenletes eloszlásban le is mentek. Másodikként elhangzó Méznyaló audióban sem volt unalmas, de Dódi tanár úr hanga, élőben igazolta, hogy a legőrültebb számokat tényleg érdemes rábízni. Beleadta a lelkét és meg is adta az alaphangot az egész estének. A Forradalom nem szólalt meg rosszul, de oda még több erőt tolhattak volna. Az új angol számmal Heaven Goes To Hell úgy vagyok, hogy nagyon jó a dallama, de ahogy a szerző: – tapsoljatok mert úgy jobb az angolom. Hát igen, nagyon érezni a magyar accentet, és nekem így nem is nagyon hiteles és idővel ki is fog kopni a műsorból. A Tükrök Olcsón élőben meglepetés volt, nagyon beütött, sőt ez sikerült a legjobban. A Spotify-on Líviusz hangjával elsőre inkább tűnt egy kiadatlan Voga-Turnovszky opusznak, de face to face hozta a tömény, egyedi hangzást, amire a lábam is elkezdett járni.
https://www.facebook.com/fesztblog/videos/10157035592435062/
A közönség első harmadában alig tudtam nem deres vagy épp kopaszodó urakat találni, nem kevés manót és a jövő generáció leendő, most még kisiskolás rajongóit is magukkal hozták szüleik. A Kobuci még mindig hozza a családias attitűdjét, ahová bármikor és elengedném a gyerekemet akár még 18 előtt is. Ez a légkör az estére is jó hatást tett, nem nézték az órát, hülyéskedtek, az átvezetők és az improk kellően hosszúak és élvezetesek voltak. Nem éreztem, mint több fesztiválon, hogy letudtunk egy számot, sőt a program úgy volt összerakva, hogy aki a pszichedéliát és az elborultabb számokat szereti az is jól érezhette magát, aki a régebbi nótákért ment az is csipegethetett. Kifejezetten örültem a desszertnek számító Don Quijote Ébredésének és annak, hogy nem zötykölődős very best of-ot zenéltek. Ha ez így marad, jó irányba mennek.
Az együttes sikerének egyik titka az összeszokottságban és az állandósultságban áll. Tíz évet megélt zenekarok életében is láttunk vagy minimum három-négy tagcserét, de a Quimby esetében huszonöt év alatt volt ennyi, azt is szinte csak az elején. Az új számok se azt szimbolizálják, hogy oda akarnának feküdni a felülről igazgatott, izgatott Mr2 rádióbarát zenéjének. A huszonötös jubileumhoz közeledve már csak az lehetne közönség vagy szakma csalogató, ha Kispál módra elővennék életművük egy-egy korszakát és abból csinálnának egész estés koncertet.
