Eljött a nap mikor elkezdtem magam vonszolni. Alig bírom magam kikaparni az ágyból, kisebb fajta sportteljesítmény elkúszni a fürdőkádig, nemhogy az értelmet vagy a tegnapi nap történéseit rendszerezni a fejemben. A tegnapi nap utolsó nagyszínapdos fellépője megint egy nagy név volt, szóval voltunk megint annyian, mint az oroszok. A Nap újra kegyes volt hozzánk. Nem azt mondom, olyan koromfeketére sültem, hogy jóanyám se ismer rám, de lett egy halvány bézs színem a nyakszirtemnél.
Ahogy javallottuk elmentünk a Gogol Bordello testvérzenekarához, az ostromlott Szarajevóból Seattle-ig meg sem álló Gino Srdjan Jevdjevic énekes-dalszerző Kultur Shock csapatához. A Spotify-on és pár élő felvétel alapján szimpatikusnak tűntek. Élőben először elfogott a röhögés. Egy Kárthágóba oltott metalcore produkciót láttam. Az énekes Gidófalvy Attila ikertestvére, fáraós pólójával még rá is játszott erre.
https://www.instagram.com/p/BJDtxu-Dpwg/?taken-by=fesztblog
Tőle balra a rasztafari parókás basszer, tőle jobbra a szaxofonos, mintha a krumplit áruló Teri néni lépett volna ki a Lehel téri piac forgatagából. Szexi szandáljától és térdig érő susogósától szerintem még a Sziget után is forgolódni fogok. A többiek úgy néztek ki mint egy valamirevaló, kiöregedő rock együttes. A mérhetetlen üvöltözésből a szaxi meg a dob hangjától nem sokat hallottam a gitárokból. A szerb motívumok nyomokban felfedezhetők voltak, de a hosszúságáért nem vállaltak mindig felelőséget. A dobhártyám kiesett a helyéről és ezzel még nem is volt gond, ez egy koncert, de a várt – na bazd meg de jó – hatás elmaradt, nem egyszer erőltetettnek éreztem a műsort, csak az énekes és szaxis arcán láttam élvezetet.
A !!! ejtsd chk chk chk punk dance koncertjét még sosem láttam, de készültem belőle és egy hosszabb koncertet végignéztem mielőtt bementem az A38 sátorba. Mondjuk amelyik együttes leírásában a punk szó szerepel a fellépők között, azok nagyobb valószínűséggel számíthatnak a látogatásunkra, mint mások. Nic Offer egy vicces külsejű figura, elsőre azt hittem, hogy Derdák András, de minimum Mika énekel színpadon klott gatyában, rövid ujjú ingben, és mokaszinben. A frontember Frenk féle hajlékonysággal és örökmozgó higanymozgásával a fotósok rémálma, még Iggy Pop is leáll pár másodpercre, de ő szinte sosem.
https://www.instagram.com/p/BJDuNEgD319/?taken-by=fesztblog
Zenéjükre már nem a hallójáratom sérült, hanem erős kétségeim voltak, hogy a meginni kívánt fröccs valóban gyomorba ér-e majd. Olyan elementáris erővel lüktetett a basszus, hogy saját tüdőm és gyomrom rázkódása már kifejezett fájdalmat okozott. Zenéjük ott és akkor kevésbé hasonlított egy post-punk revival műsora inkább egy erős techno bandára kezdett hajazni. Gyakorlatilag a dob, elektronika és az énekhangon kívül a gitár sávjait alig-alig hallottam. Mindezek ellenére nekem így is nagyon tetszett, a dallamos ének, a az elementáris erő, a látványos előadás, az ebből kinyerhető csípőrázós tánc és a nem hétköznapi, egyedi szubkult zenei stílus.
A Sigur Rós az az együttes, akit ki kellett már pipálni Szigetnek, mint tavaly az Alt-J-t. Nem tartottam a legjobb ötletnek kitenni a nagyszínpadra, de kíváncsi voltam hány ember mozdul rá, merevedik meg zenéjükre. Nem utálom őket, de max húsz perc átszellemülés után kapcs ford, vétel, over. Már lassan az összes izlandi kultikus előadó és együttes tiszteletét tette nálunk: Gus Gus, Emilíana Torrini, Björk és most Chris Martin házi kiskedvencei. Szerintem ez az a zene, ami előtt nem Color Party-t, hanem Trombita vagy Valeriána Party-t kellett volna csinálni, de minimum nyugágyakat osztani. Szerintem erre az angyali, lemegyünk alfába életérzés zenére, tök jó nézni a sarkifényt vagy olyan zen nyugalommal várni az armageddont vagy a papot, hogy ne csurizzunk a gatyánkba, de semmiképp nem való több tízezer ember szórakoztatására. Az éteri tündér nyelven énekelt, vonóval a gitárt simogatjuk, téli olimpiai nyitóünnepség vagy vízibalett zenét inkább el tudnám képzelni egy ambient sátorban vagy a MÜPA-ban, de nem a nagy réten. Így a négyes nem csak nekik szól.
https://www.instagram.com/p/BJDvidbD5dR/?taken-by=fesztblog
Aztán természetesen maradtam a közelben és vártam a Muse-t én is nagy lelkesedéssel. Írtunk a szinte pár naponta kijött videóikról és nekünk a fesztblogon nagyon bejött az új album. Visszatértek a régi stílusukhoz, de picit vadabbra, őrültebbre sikerült, megtartva stadionrock hatást amiért nem kell attól félnünk, hogy lekerülnének a kívánságlistáról. Öt számot játszottak el végül a a Drones-ról a dallamosabb, Queen-re hajazó Mercy-t, kicsit az Innuendo hangulatot és szerkesztést hordozó, igazi fejrázós The Handler-t és a személyes kedvencemet amivel nyitottak: a Psycho-t. Eljátszották még lassabb The Globalist-ot és a populárisabb Dead Inside-ot. Talán utóbbit inkább a sokkal színesebb Reapers-re cseréltem volna, ha lehetett volna választani, de voltaképp minden irányzatból és stílusból megkaptuk az új album hangulatát.
https://www.instagram.com/p/BJD52BHD9wr/?taken-by=fesztblog
Volt konfetti eső, giga lufik bennük flitterekkel, papíszalagok és ezeket nem a legvégén lőtték el hanem szinte egyszerre még a Kinghts of Cydonia előtt. Matt továbbra is bizonyítja, hogy kiváló dal- és zeneszerző, fantasztikus gitáros, feledhetetlen riffekkel. Tudja hogyan kell megoldani, letolni egy vérprofi showt, de valahogy az ő személye hiányzik belőle a legjobban. A – Jó estét Budapest, – nagyon köszönöm fért bele a kommunikációjába. Nekem mégis az fáj, hogy nem nagyon nézett a szemünkbe, nem mesélt egy kisebb sztorit ami esetleg hozzánk kötődik, velünk magyarokkal vagy a Szigettel kapcsolatos vagy egy csipetnyi humor vagy valami. Érzékeny személyiség elvan a maga világában, de nem tartom jellegzetes, karakteres figurának és nekem ez hiányzik a valódi 100%-hoz. De ha ad egy nyolcast vagy kilencest két évente a Szigeten, akkor nem lesz sok panaszom rá.
https://www.instagram.com/p/BJGMOndj7n5/?taken-by=fesztblog
borítókép: kiszsuka