Az van, hogy egy okos ember egyszer azt mondta: a Várkert Bazár a kormányunk működésének szimbóluma. Háát, ha így muzsikál a politikai elitünk, mint pénteken a Gorillaz a bazárban, akkor egy bazi nagy 2/3-nak futunk neki jövőre.
Damon Albarn újra a zenés cirkusza felé fordult úgy szűk hét esztendő után (volt közben azért blur és szóló projekt), ami ha lehet mondani eklektikusabb, mint valaha.
A másik alapító Jamie Hewlett durcája — a vizualitásért felelős arc nehezményezte, hogy a bandában hátérbe szorult a látvány, nem 2D, Murdoc és többiek vannak előtérben, hanem Albarn és a zene. egy zenekarnál azért talán előfordul az ilyen. néha. — miatt nem volt biztos, hogy lesznek még Gorillák, de vannak.
Albarn belengette, hogy esetleg átadja a stafétát másnak a későbbiekben — a mostani koncerten láthattunk ebből ízelítőt, a Sex Murder Party-ban és a Out of Body-ban Zebra Katz vitte a prímet, míg Damon pihegett egy kicsit a háttérben, az előbbi számban Jamie Principle volt Katz partnere, a másikban a vokalisták közül előlépett csaj, aki az est egyik legjobb énekteljesítményét hozta —, meglátjuk mi lesz a jövőben.
A Humanz nem nyűgözött le ahogy hallgattam a korongot, de oké, nem is másztam le a mélyére. Pedig le kell. Ehhez remek segítség volt ez az este.
Naná, hogy ez volt az egyetlen esős nap volt a héten, bár én úgy tudtam, hogy bent lesz a buli, de a zápor csendesedését szintén a megállóban — szintén sörözéssel, persze — kihúzó másik társaság fennen bizonygatta, hogy szétázunk ma a koncerten…
Szerencsére nem így lett, de a beengedés baromi macerás volt. Két külön sorban lehetett bejutni, az egyikben a nyert jeggyel rendelkezők — furcsa ez az egész juj, de nagyon vip, secret party fíling — a másikban a vendéglistások, meg egy rakat szomszédos országból jött telekom dolgozó , na és az ottani nyereményjátékok nyertesei, akik elunva a várakozást sörrel itatták a bazár kávézójának pincérét, aki meg büszkén mutogatta a telefonja hátlapját, amit összefirkált a Gorillaz. Szép fogás! Legalább telik az idő.
Promó videó már pörög a sorban állók között, a hosztesz sunák libbennek fel és le — az egyikük annyira túlpörgi az egészet, hogy közli a csajommal, hogy az amúgy teljesen átlagos csajtáskáját nem fogják beengedni, mert juj micsoda szigorúság van itt. a security a kérdést sem érti, mikor arról firtatjuk, igaz-e ez.. —, de megjelenik Zebra Katz és a basszer, Seye Adelekan is téblábolni egy kicsit a macskakövön.
Végre bent, feltárul a rózsaszín magenta pokol előtér. Hegyekben az ingyenes magazin, póló, táska, füldugó, poszter és még ki tudja mi a telekom színeiben és a Gorillaz (virtuális) tagjaival. Volt persze hivatalos mörcsendájz pult is, ott egy póló hétezer volt, tolongás valahogy itt nem volt.
Persze hangulatos, hogy egy csomó installáció, kivetítő, kanapém képcsöves tv torony a zenekarral a főszerepben, de az viszont szomorú, hogy nem lesz — idén legalábbis — hagyományos Electronic Beats.
Langymeleg sör — hatszázért, de ezerötből nem tudtak visszaadni így ezerért kettő — a szétdizájnolt büfében. A kellő számú WC-ben történelmi érdekességet lehet találni a piszoár mögött a falon, valóban érdekes.
Aztán végre irány a tetthely. Elsőre a két másik budai koncertterem, az A38 és a Millenáris szerelemgyerekének hat hely. A technikát hozták magukkal jól szól a cucc, remek fények/lézerek, a vizuál meg első osztályú — természetesen —.
A műsor alapja a Humanz, alaposan bemutatják a lemezt.
Albarn hangja elementáris erővel hat rám, rád, rátok, bárkire. Sajnos a torzítások miatt kevésszer élvezhetjük ki milyen is valójában.
Az eklektikus zajon Jeff Wootton gitárjátéka is nehezen tör át, de pazar az ember (a tavalyi szólólemezére keressetek rá), bűn volt, mikor a Beady Eye-ban ‘csak’ bőgőzött.
Seye Adelekan bűvölte a basszust, pörgött, mindenre felmászott, mellette két billentyűs és két dobos, meg egy szekérderéknyi vokalista. A két öreget is megnéztem volna persze a Clash-ből (Mick Jones és Paul Simonon az előző turnén boldogították a közönséget), de ez a felállás is rendben van.
Kb. a hatodik szám, a Charger alatt érkezett meg igazán a hangulat és így is maradt végig a koncerten — másfél óra volt nagyjából a műsor —.
Felcsendült pár taktus az On Melancholy Hill-ből is, ami nem csak a Gorillaz, hanem az egész Albarn univerzum egyik legjobb száma, sajna csak ennyi, de tovább.
A koncert veleje a We Got the Power-rel zárul. Noel Gallagher bánatomra nem tette tiszteletét a NER szentélyében, de Jehnny Beth a Savages-ből itt volt. MU-ZSI-KA.
Jöhettek a nyalánkságok.
Rhinestone Eyes, aztán vadonatúj Sleeping Powder. Albarn nagyon élvezte a show-t, vigyorgott, táncolt, lemászott a plebsz közé, rálocsolt a nézőkre — és a zenekarra — tizennégy üveg Eivant, a Sleeping Powder alatt meg úgy táncikált, mint 2D a kivetítőn.
A Stylo, Kids With Guns, Clint Eastwood perfekt zárás. Az Eastwood-ban Philip tolta el rap betéteket a közönségből, hogy álomszerű legyen a vége is a bulinak.
Mást nem tudok mondani: vegyetek jegyet az Arénába.
