Nulladik vagy második napon is túl, kinek hogy tetszik. Már megjelent a jetlag, pedig csak ide utaztunk a közeli Hajógyári-Szigetekre. Zúg a fülünk, a tervezett éves porfogyasztásunk 99 százalékát már 48 óra alatt benyeltük.
Nézzük merre mi történt! Először az új-zélandi Unknown Mortal Orchestra pszichedelikus rhythm and blues és rock együtteshez érkeztünk. Akkor még nem sejtettük, hogy a név, nomen est omen alapon majd egész este kisérteni fog. Elég hamar kiderült, hogy a kőhajításnyira muzsikáló ausztrál Jagwar Ma munkásságát jól ismerheti a csapat és Mac DeMarco-tól nemcsak bézból satyeszt irigyelték meg ketten is zenekarból, hanem dalaik hangulatát is. Egyre inkább eszembe jutottak anyukám régen hallott mondatai: – Kint süt a Nap, te meg itt búslakodsz a sötétben, tessék lemenni a játszótérre a barátaidhoz! Lehet mi érkeztünk a leültetős részre, de valahogy nem éreztük át a szigetországiak üzenetét. Szóval nem vártuk meg a zenekar legjobb számát és továbbálltunk.
Az A38 aka MasterCard színpad már nincs szétkordonozva, nincs dohányzó „terasz”, a Glastonbury-n van egy hasonló sátor (lehet ez az), amit csak felhajtanak minden irányból oszt jónapot. Elsőre tetszik is ez a kialakítás. Nincsenek idén ott akkora nevek akik miatt tumultus gyűlne össze. Akik eddig itt éjszaka csapatták az elmúlt években anno, azok most nagyszínpados tűzőnapos előadók lettek négytől-hétig a nagyszínpadon.
Az Európa Színpadon a Sexy Zebras tolta, méterekről látszott, hogy ők az eszpányol Biffy Clyro. Post hardcore, rock együttes, Simon Neil-ékhez hasonlóan félmeztelenül, talpig izzadtan, hárman. Most divatos focis stílusban: sportcipőben, magasszárú fehér frottír zokniban, mezgyatyóban. Kellő energiával, hitelesen játszottak a két maroknyi, főleg hazai, szövegeiket is ismerő közönségnek. Igazi léggitározásra késztető feszes nótáikra azt mondhatnánk, hogy szívesen látnánk viszont akár az A38 Színpadán, akár hajóján is. Picit életidegen volt, hogy a spanyol nyelv nem olyan kontextusban jelentkezett, mint vidálocá, korászon és salsa életérzés. 10/8-ast kap tőlünk.
Átmentük a Dan Panaitescu színpadra Bonobonak tiszteletünket tenni. Az angol brighton-i dj nagyszínpadhoz méltóan nem szettel, hanem komplett zenekarral és énekessel érkezett. Az első húsz perc nagyon chill-re sikerült, terápia volt szociofóbiás tini fiúknak akik nem tudnak nyilvános piszoárba vizelni. Headlinerként nem azt vártam, hogy leszakítsák a fejemet az első taktusokkal – tudtam mire számíthatok downtempo jogcímen -, de úgy voltam, ha ezt sokáig kell ebben a nyugiban hallgatni, mentem elalszom. Aztán idővel csak beindult a ritmus és nem fulladt az az Alt-J fellépéshez hasonló majd teljes érdektelenségbe. Az elég sok Korg kütyü és valódi hangszerek meg az ismert dallamok idővel mosolyt csaltak az arcomra. 10/7-es lett a vége.
https://www.instagram.com/p/BmRFD77gF1p/?taken-by=fesztblog
Aztán vissza a Cigarettes After Sex-re a félig megtelt A38 Sátorba. Ahhoz képest, hogy nap sznobicsek kultúrprogramja volt több érdeklődött vártam volna. Ott fehér fények, fekete ruhás négy zenész fogadott minket. Így bármennyire élőben láttuk őket a színpadon nem voltak színek, olyan volt, mintha egy fekete-fehér filmet néztünk, de inkább hallgattunk volna. Az énekes szinte el sem lépett a mikrofontól, így a kameraman, amikor két szám erejéig eltűnt állványa mellől nagy meglepetés nem fogadta mikor visszajött. Kollegám szerint az ereit vágta fel csak nem jött neki össze. a texasi dream és ambient pop zenekar valóban egy síkon játszik és nem a vidámabb, sose halunk meg életérzésről énekel. Sőt, még lehet Nick Cave is elszomorodna ha egész nap őket hallgatná.
https://www.instagram.com/p/BmRKZk1gKUe/?taken-by=fesztblog
Greg Gonzalez szexi nőies, búgó énekhangja (beszédhangja egyébként tökre normális, sőt kifejezetten mély), az androgün benyomását kelti ha látod hozzá a palit. A zenekar meghatározó különlegessége tehát pont ez. Két leghallgatottabb számuk azonban patika mérlegen is csak nano grammnyi különbséget mutat zeneileg is. Egyszámos zenekarnak nem merném nevezni őket, de Gonzalez hangja annyira egyedi és ikonikus, hogy ők a dream pop Volbeatje. Amit tudnak azt jól csinálják, de hat év alatt a semmi új. Szóval van az a koncert amin meg lehet unni őket egyből. 10/6
Szöveg: @nekedirom
Mondhatni gyerekkori kedvencem a Gorillaz, természetesen 10 éves koromban a Clint Eastwood és a 19-2000 rajzfilmes klipje ragadta meg a fantáziámat (előbbiről továbbra is azt gondolom, hogy az emberi faj által írt top 10 dalban benne van), de azóta kiderül Damon Albarn projektjéről, hogy sokkal komolyabb történét, mint aláfestő zene pár menő videóhoz.
Az pedig, hogy egy éven belül kétszer is fellépnek nálunk, az igencsak megemelte a pulzusomat. Főleg abból kiindulva, hogy milyen brutál jó koncertet adtak novemberben a híresen lelketlen Nagy Fém Teknőben (aka. Sportaréna). Azóta kijött az új Abumuk (The Now Now), ami érdekes hallgatnivaló, de nem mondanám rá, hogy tele van party himnuszokkal. Ennek ellenére bőven merítettek belőle Szigetes koncertjükön Albarnék, és milyen jól tették!
A koncert 0 perc késéssel, és egy előre kalkulálható jó 100 perces „játékidővel” már a számok terén is verte az előző napi Kendrick Lamar produkciót. (Disclaimer: szerdán nem voltam kint, de annyian, annyi felől mondták, hogy végtelen fos volt, hogy elhiszem.) De tulajdonképpen bármihez hasonlítjuk a Gorillaz tegnapi buliját, kétlem, hogy ne lennének jók legalább egy döntetlenre. A zenekart tagjain az első pillanattól látszott a lelkesedés, a közönségen is, hogy a Bonobo előző idősávbeli prüntyögése, meg úgy egyébként a csütörtöki nap szuicid zenei programja után nagyon szívesen merülnek el a Gorillaz zenéjében, ami áll az afrikai törzsi ütemektől, a rockból, soulból, hip-hopból meg úgy nagyjából minden zenei stílusból a countryt meg a hörgőmetált kivéve. Hullámvasútként robogott végig a zenekar az életművön ismertebb és kevésbé ismertebb, lassabb és gyorsabb, táncolósabb, bólogatósabb és összeölelkezősebb tételek váltogatták egymást. Azt mondanám, tökéletes nyitóbuli volt, ha nem tudnám, hogy már a második napon jártunk.
https://www.instagram.com/p/BmRRKsqgszx/?taken-by=fesztblog
Talán az egyetlen problémát a talán némiképp indokolatlannak tűnő 100 perces időtartam jelentette, ami azért fesztiválokon nem egy megszokott jelenség. Ennyi ideig az embermasszában állni, percenként egy izzadt holland hónaljkutyával intim kapcsolatba kerülni, és úgy en bloc pisilés és sörutánpótlás nélkül kibírni igencsak emberpróbáló. Persze senki sem akadályozta meg, hogy kimenjünk, csak éppen rohadtul nem volt kedvünk, és ez a Gorillaz érdeme.
Azt gondolom, Damon Albarnék megmutatták, hogy kell egy fesztiválkoncertet abszolválni, aki ezt a szinten nem tudja produkálni, az mehet is az Előadóművészi Hivatalba visszaváltani a kiskönyvét. Felkészül a remélhetőleg szintén méltó zárásra a másik (sarkköri) majmos brigád. A szerda esti majomkodást pedig gyorsan felejtsük el. 10/10
szöveg: @csingasz
borítókép: szigetofficial