Rettentő sok hét nap egy fesztiválból, ezt ismét meg kell állapítanunk (az évek múlásával egyre erősebb ez az érzés). Persze ez minden évben így van, de a légkondis, liftes irodákhoz szokott lábunk évről-évre egyre kevésbé bírja a hét napos kutyagolást, álldogálást. Ezért általában minden Szigeten van egy „pihenős” nap, amikor nem toljuk fullba’ a yolot, csak amolyan egyszerű, műértő nyugdíjas tempóban művelődünk. Idén ez a nap a számomra kevésbé érdekesnek ígérkező péntekre esett.
Idén először mentem be a K hídon, a főbejáraton (ettől még továbbra is tartom, hogy a Szigetre a legjobb bringával érkezni a H hídon keresztül), ahol a bejáratnál kötelező szelfiket elősegítendő egy kis emelvényt is létrehoztak, hogy az összes csillámtetkós csajszi kiemelkedhessen a tömegből és elkészíthesse élete legegyedibb fesztiválszelfijét. Ezen kívül az arra futó összes utat lezárták a kocsik elől (végre!), így nem kellett a járdán nyomakodnia a nagyérdeműnek, sőt, a közeli, szintén lezárt MOL kutat is ellepte a fesztiválhangulat.
A terv az volt, hogy 16:45-től megnézzük a Shame-et az A38-on, ezzel lendületet adva a napnak. A valóság pedig a „Thank You”-ra való érkezés volt, amiért elég nagy kár, úgy tűnt, kurva jó koncert volt. Sebaj, igyunk egy fröccsöt és irány a Nagyszínpad! Mellesleg így, hogy idén nincs körbekerítve az A38 sátor, a közlekedés a Nagyszínpad-A38-Világzenei-Európa Színpad-AfroLatin Falu között még sosem volt ennyire egyszerű.
A The Kooks már nem először (talán harmadszorra?) lépett fel a Szigeten, emlékeim szerint mindig a sokszor nem túl hálás délutáni, tűző napos idősávban. Luke Pritchard frontember hosszú, fekete ingje és hosszúnadrágja a nagy melegben mindenképp megsüvegelendő, ahogyan az összesereglett nézők száma is: meglepően sokan voltak kiváncsiak az indie-legényekre. Maga a koncert helyenként kínos közönségénekeltetésekkel tűzdelt, de alapvetően semmi extrát és emlékezeteset nem nyújtó esemény volt, amire nem lehet haragudni, csak olyan semmilyen volt. Langyos.
Kooks után Freedom Party. Nem teljesen értem a létjogosultságát ezeknek az eseményeknek ilyen formában. Pár nappal ezelőtt a Strandlabda Partyra jó, hogy ezer labdát szétosztottak, így sokan maradtak ereklye nélül. Persze jó fotókat így is lehetett készíteni a közönségről, de ezeknek a Partyknak a témája is mintha egyre erőltetebb lenne (SingAlong Party, Love Party), illetve a kellékek száma is visszaesett az elmúlt évekhez képest. Viszont legalább nincs Color Party, ami után attól kell rettegned egész este, hogy vajon mikor borítja a nyakadba a nagyonviccesrészegholland a sárga festékporát.
19:30, Parov Stelar. Meneküljünk! Sajnálom, de annyira telítődtem már a Parovval, hogy nem, erre most nem tudom rávenni magam. Inkább barangoltam az AfroLatin Falu, Európa Színpad, Világzenei háromszögben, mint hogy Parovot hallgattam és nem gondolom, hogy én jártam volna rosszabbul.
21:30-ra természetesen visszatértem én is, hiszen Lana Del Rey kezd! A közönség nagyrészt fiatal lányokból áll (nahát!), illetve a hozzájuk tartozó, amolyan kapcsolt áruként funkcionáló fickókból. Tisztában voltam vele, hogy nem én vagyok a célközönsége ennek a zenének/produkciónak és abban sem vagyok biztos, hogy Ms. Del Rey a legmegfelelőbb fellépő egy péntek este lezárásához, de lássuk, én nem zárkózom el előle. Lana végül nem váratta sokáig a közönséget, nemsokkal fél 10 után a színpadra is lépett:
„It’s good to be back here! Hello Budapest!”
Tessék? Lemaradtunk valamiről? Vagy Bukarestre gondolt? Oké, nem gond, megesik, ez legyen a legnagyobb probléma.
A koncert rettentően halkan szólt. Míg korábi koncerteknél ezzel nem volt gond, most mintha meglepte volna a hangosítókat, hogy Lana nem üvölt a mikrofonba, hanem csak halkan énekel. Nem lehetett volna felhangosítani kicsit? Főleg azért, mert bár elég közel álltam, mégis meglepte gyakorlatilag az összes körülöttem állót a produkció: „Hallod, végig ilyen szomorú lesz?” „Ez tényleg ilyen szomorú?” „Most kajak érfelvágós lesz végig?” Igen, igen, igen. Komolyan nem értem, hogy mi a francért kell fennhangon beszélgetni a tömeg közepén, ha nem tetszik amit látsz. Húzz el és kész, de így sok embernek tönkreteszed az élményt. Vagy ha már bejössz a tömeg közepére, legalább kicsit nézz utána az előadónak és ne ott lepődj meg a produkción.
Lana viszont tökéletesen tette a dolgát, belopta magát a közönség szívébe. Szelfizett, cuki volt, jól énekelt, aki őt akarta látni, szerintem pontosan egy ilyen produkcióra vágyhatott.
Kifelé menet gondoltam még megállok az A38nál és belehallgatok az osztrák Bilderbuch-ba, aztán mehetünk is haza (mondtam, hogy rövid nap lesz ez). Na persze, meg ahogy én azt elképzelem! Olyan fasza gitárzenét tettek fel a színpadra a kicsit sem jól öltözött osztrák srácok és olyan kisugárzása volt az énekes srácnak, hogy ott is ragadtam a koncert végéig. Tökéletesen bántak a közönséggel, akik bár nem voltak sokan, igazán partnerek voltak a nagy buliban. A Sziget egyik legjobb produkciója volt eddig, Lana árnyékában.
Folytatás ma, Mumfordékkal, Sofi Tukkerrel és remélhetőleg kevesebb porral, az esőnek hála. Maradjatok velünk Instán is!
