A tegnapi napon The Kooks, Parov és Lana volt a menetrend a nagyszínpadon. Van már többkilóméter gyaloglás és 24 órányi ácsorgás bennünk, szóval többségében lecövekeltünk a Nagyszínpadhoz.
A brit The Kooks a szemet vakító napfényben lépett fel. Elvben indie-nek nevezett számaik nem bonyolultak negédes But you don’t love me the way that I love you típusúak. Luke Pritchard szülei valószínűleg igen sok The Beatles-t hallgattak és ez hatott a fiúra, csak nincs a zenekarnak egy Mccartney-ja aki komolyabb zenét tolna alájuk. A frontember kigombolt igenjével és aranynyakláncával, frissen mosott lakkal megőrzött kócossága, komoly hasonlóságot mutat Mikával. Színpadi jelenléte egy budai katolikus elit gimnázium eminens tanulóját kelti, az igazi mama kedvence, aki csak a világ legszebb érzéseiről énekel. A felkonfjai a ciki kategóriába estek, Süssön a Nap! Itt vagytok? Készen álltok? Sok reakciót nem kapott ezekre. A színpadkép is szögletes, az igazi net, egy porcica vagy egy felesleges plusz hangszer nem volt jelen. Ha hasonlítanom kellene egy magyar együtteshez, akkor ők az angol Zaporozsec. Nem mondom, hogy rossz volt, inkább fájdalmasan szar. Ezek mellett tény, hogy a nagyszínpad előtti rét szinte csurig megtelt, de azt nem tudom, hogy ma újrázna az együttes, akkor is elmenne- e ugyanez a közönség. 10/4
A sógor, Parov Stelar ha jól tudom a TOP5 visszajáró előadók között van, így nincs az az év, amikor egy magyar fesztiválon ne lehetne beléjük botlani – bár furcsa mód én most láttam őket először. Nem szettel érkezett az osztrák dj, hanem nagyszínpadhoz méltón hangszerekkel, énekesekkel. Az elektro swing műfajának tényleg ez az egyik leglátványosabb megnyilvánulása. Baráti társasággal az ismert dalamokra tényleg nagyokat lehet táncolni. Az énekesnő Cleo domina, úrnő ruhájában, mérnöki asztalon rajzolt alakjával még a hölgyismerőseim elismerő megjegyzését is megkapták. Nemcsak hosszú lábát, energikus hangját kell elismerően dicsérni, hanem a teljes összképet: a kabarék és varieték egy letűnt világát idézi meg, a jó Isten színpadra és szórakoztatásra teremtette. Hiba nem volt benne. 10/8
szöveg: @nekedirom
Álmaimban Miss Amerika visszainteget
A Sziget pénteki napjának húzóneve egyértelműen Elisabeth Woolridge Grant kisasszony volt, akinek idei lebookolására a szervezők is rendkívül büszkék voltak. Nem csoda, hiszen igazi A-listás világsztárról van szó, az amerikai poppiac egyik legegyedibb szereplőjéről, akinek édes-bús, álomszerű dalai sok összetört szív keservét szívták már fel, és ne legyen kétségünk, sok ütőér nyílt meg hallgatásuk közben. Hogy ez a fajta zene való-e egy olyan könnyűzenei fesztiválra, ahol 7 napig a baszatásé, a vedelésé és az állati hangoké a főszerep? Nos, Lana del Rey tegnap megmutatta, hogy igenis való.
https://www.instagram.com/p/BmUViAzAoSb/?taken-by=fesztblog
Bevallom, a koncertre én jómagam nem sok lelkesedéssel készültem. Nem azért, mert ne tartanám ezt a produkciót sokkal értékesebbnek, mint valami EDM döngölést vagy gitárnyúzást, hanem mert lövésem sem volt, hogyan működhetnek ezek a dalok, és Miss Grant dorombolása egy ilyen közegben. Már a színpad látványa (pálmafák, hullámzó tenger, naplemente, de nem a hawai-dizsi-napfény útóízzel) arra utalt, hogy itt egy vérprofi produkciót fogunk látni. Ahogy felcsendültek az első taktusok, és felvonult a zenekar, egyértelművé vált, hogy itt rendes, nagybetűs Produkció lesz előadva, nem vásári haknizás. A főszereplő, mint egy H&M konfekció ruciba bújtatott amerikai mormon ministráns kislány, aki megtalálta anyu eldugott sminkkészletét és elszökött a szalagavató bálba, bűbájosan hitette el a közönséggel, hogy mennyire szomorú, de közben mégis mennyire élvezi, hogy köztünk lehet. Érzelmeket különösen a katasztrófális plasztikai beavatkozások miatt nehéz észrevenni szegény arcán (lehet, hogy ezért olyan szomorú mindig?), de még így is el tudtuk hinni, hogy nem is állunk olyan messze attól, hogy mosolyt csaljunk az arcára. A közönség ezért mindent megtett, csak 3-4 számot kellett várni, amíg leesett sokaknak, hogy itt bizony nem lesz senki megugráltatva, nem fogja kibaszni a szemünket a lézershow és a dobhártyánk sem fog maradandó károsodást szenvedni, és elindultak kifelé. Apropó dobhártya, a koncert indokolatlan módon halk volt, ezt az óbudai nyugdíjasok biztosan lájkolták, én viszont nem, mert sokszor a közönség pofázása szinte túlharsogta a koncertet magát. Miután végigsöpört a megtisztulás a tömegen, mintha a kakaót is feljebb tekerték volna, jöttek a slágerek, és a produkció teljesen összeállt. Ehhez persze nagyban hozzájárult Lana azon magánszáma, amikor lement a rajongókhoz autogramot osztogatni, szelfizni, illetve beszélgetni egy bácsival, aki nem tudom, hogyan verekedte el magát egy Lana del Rey koncerten az első sorig, de óriási respect ezúton is neki. Innentől nem lehetett nem szeretni a hölgyet, és nem lehetett nem bekajálni azt, hogy mi most éppen egy csodálatosan őszinte produkciónak vagyunk az élvezői. A Művésznő és a közönség teljesen egymásra talált, mint a padból kiesve jelentkező kisiskolások, úgy adtak bele apait-anyait meglett negyvenes férfiak, hogy egy visszaintegetést vagy egy csábos pillantást kisajtoljanak szerelmük tárgyából.
https://www.instagram.com/p/BmT4eCagYCN/?taken-by=fesztblog
Megérte tehát elhívni Magyarországra Lana del Reyt, a Sziget történetének talán egyik legérdekesebb headline koncertjét adta. Kicsit talán az élmény a pár évvel azelőtti Sia koncerthez lehetne hasonlítani, annyi különbséggel, hogy az szar volt. De ez a furcsa kívülállóság érzés, mintha az ember arra a másfél órára kiszakadna a zaj, por, húgyszag és mindenhonnan dübörgő basszus világából és kicsit elbújna valami nyugodt helyre. Én is már a második nap fizikai teljesítőképességem határán voltam, el tudom képzelni a sátrazó és nálam sokkal keményebben piáló fesztivállakók mennyire ki lehetnek készülve. Jól esik ilyenkor kicsit megpihenni, és hogy ezt nem egy civil sátor mögé a kiégett fűbe lehemperedve tesszük meg, hanem ilyen remek koncerten, az külön élmény. Péntek este nem csak azt tanultok meg, hogy Amerikai nemcsak napfény, és csillogás, hanem sokszor szorongás és depi, hiába a pálmafás háttér, de azt is, hogy így is lehet a nagyszínpadon emlékezeteset villantani. 10/8
szöveg: @csingasz
borítókép: Csudai Sándor