Szeptember első hétvégéjén rendezték meg az INOTA Fesztivált, amely egyedi koncepciójával a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa egyik főprogramjaként került megrendezésre az Inotai hőerűmű elhagyatott területén. Nagy várakozásokkal indultunk neki az eseménynek (tőlünk megkapta a „Legjobban várt magyar fesztivál 2023” kitüntetést) és szerencsére nem kellet csalódtunk.
Bár már tavaly is megtelt fesztiválozói élettel a hőerőmű területe, idén még nagyobbat gondoltak a szervezők és még több fellépővel, még több érdeklődővel és még nagyobb installációkkal keltették életre az erőmű szunnyadó erejét.
A fesztivál februári bejelentése után szinte biztosan tudtuk, hogy ott a helyünk Inotán, a megelőző egy hétben márcsak az volt kérdéses, hogy hol is pontosan, ugyanis egyik percről a másikra keltek el a kempingjegyek, a Ticketswapen pedig valósággal lehetetlenség volt jegyet találni. A közeli szállások megteltek (amúgyse nagyon számoltunk az opcióval), a napi pesti ingázás pedig csak a legvégső esetben játszott volna, ezért a környékbeli lakosok kínálta kerti sátrazás mellett döntöttünk.
Ezen kívül kisebb szervezési bakik miatt bosszankodtunk már csak, de minden negatívum (még az 1400 forintos dobozos Dreher ára is) eltörpült amellett, amit a 3 nap során tapasztaltunk a fesztiválon. -disclaimer: az utolsó, színházi napon már nem voltunk ott. Ebben természetesen a zenei felhozatalnak is kulcsszerepe volt, amely az elektronikus műfajok szerelmeseinek igazi csemege volt, így többek közt nekünk is.
Az erőművet átszövő dübörgés epicentruma, a Turbinacsarnok volt, ami stílusában és hangulatában is kicsit a londoni Printworksre hajazott, csak valamivel monumentálisabb kivitelben. Az utolsó estén Ellen Allien szettjére ez a tér sem volt elég, kb. 15 perces sorbanállás után tudtunk csak bejutni, ami amúgy teljesen megérte.
Akik nyugodtabb hullámokra téretek volna át, azoknak a Zene Háza Koncertterem eseményeire kellett külön jegyet váltani, ahol Robert Henke Commodore 64-es koncertjét, Forest Swords kísérletezését, szösszenetnyi Caterina Barbieri-t és Max Cooper teltházas audiovizuális live szettjét csodálhattuk meg. Utóbbi amúgy Ellen Allien-nel egyidőben zajlott, így kénytelenek voltunk félidőben váltani. A színházterem fülledtségén kívül mindegyik koncertről különleges, kellemes élményekkel távoztunk, hasonlóan éreztük magunkat, mint Tim Hecker Magyar Zene Háza-koncertjén. Nem hiába volt a művház színháztermének névadója.
Szokásos értelembe vett élőzenés programban kevésbé volt részünk, ez kicsit hiányzott is. A fesztivál nyitó- és egyben főfellépőjének estjét szívesebben láttuk volna zárt térben (például a MüPában), ezért Nils Frahm estje bennünk nem hagyott maradandó nyomot. Ez ugyanúgy elmondható a Lebanon Hannover-ről is, akikben -sajnos- ismét csalódtunk.
Az INOTA nemcsak zenei téren gyakorolt ránk nagy hatást, de a retinánkba is örökre beégett. A fényművészek alkotásai, installációi olyan tökéletesen illeszkedtek az indusztriális környezetbe, hogy
az erőmű gyakorlatilag életre kelt.
Nemhiába bukkant fel a Szárnyas fejvadász 2049 egyes jeleneteiben is.
Nekünk a kazánház installációja tetszett a legjobban, oda kétszer is visszatértünk, de a turbinaház felső szintjén lévő karikafüstöt fújó gép és a fénycsövek vibráló játékának is csodájára jártunk. Az alktrészraktár kiállításai közül Adorján Zalán Atlantis alkotása érintett meg a legjobban. A hűtőtoronyba is felmentünk, bár őszintén szólva, az nem annyira fogott meg bennünket, mint az előbb említettek. Bár többen is szóvá tették a hosszú várakozási időt, ami a főbb kiállítóhelyekre történő belépéskor várta az érdeklődőket, biztonsági okokból érthető volt a lassabb beléptetés és szerintem abszolút meg is érte.
Fesztiválokon jártasabbak akarva-akaratlanul összehasonlíthatják az INOTA-t a cseh Colours of Ostrava-val, viszont az INOTA koncepciója nem fullad ki a gyári környezetben, jóval túlmutat azon. Míg a cseh fesztivál elkezdett lakossági irányba elmozdulni, addig az INOTA minden jegyében a művészi igényességet hordozza magában.
Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan milyen érzésekkel lehetne jellemezni az INOTA-t, de az alábbi 3 biztosan köztük van:
Misztikus, rejtélyes, atmoszférikus
Továbbá megmutatta, hogy a szocializmusból hátrahagyott emlékeket hogyan lehet úgy revitalizálni, hogy az ne csak az urbexesek számára legyen érték.
A fesztivál méltó emléket állít a hőerőműnek, amit nagyon remélünk, hogy jövőre is sikerül megrendezni.
További képeink az INOTA Fesztiválról:
📸 fotók: Fesztblog