Az A38-on tér vissza a Sexepil

Január 16-án, Budapesten, az A38 Hajón hosszú évek után újra színpadra lép a Sexepil, mely 19 év után új, angol nyelvű lemezt adott ki! A zenekar, melyet rendszeresen játszott a Music Television, mely a Nirvana producerének stúdiójában dolgozott a kilencvenes években, a zenekar, mely turnézott Björkkel és számos koncertet adott Amerikában is, most régi, de …

Kézműves techno? Na ez lesz az A38-on!

Az A38 Hajón pár éve, karrierjének hajnalán fellépett Elektro Guzzi a kortárs technó egyik legkurrensebb formációja. A dob-gitár-basszusgitár felállású trió nagy trükkje, hogy gyönyörű, okos és magával ragadó minimáltechnót játszik – teljesen analóg hangszerparkkal, számítógép és kütyük nélkül, mindössze néhány alapeffekttel. Sötéten ragyogó, fortyogó, bugyborékoló, élő produkció – ez az Elektro Guzzi, ami a nyáron …

Mélanie Pain önálló estje Kiss Tibivel és a Budapest Bárral az A38-on

Mélanie Pain zenéje olyan igazi kártyázós, lábtörlő behúzós, kandallós (persze a valóságban konvektoros, távfűtéses) csak Te és Ő hangulat. Angol ütemek, könnyed franciás dallamok, kis manír, lassú popsanzon megidézve a 80-as évek Casio hangzását. A közönséget elnézve két csoportot lehetett megkülönböztetni: ki már hancúrozott Kenyeres Melánia muzsikájára és aki még nem, de ennek reményében hozta …

Az elbűvölő Melanie Pain a Budapest Bárral koncertezik

A Nouvelle Vague bűbájos énekesnője, Mélanie Pain tavaly már tartott egy elsöprő sikerű koncertet, és most visszatér, hogy saját zenekarával adott koncertje mellett régi barátaival, azaz a Budapest Bár zenekarral és a Quimby-frontember Kiss Tibivel is fellépjen az A38 Hajón. Igazi karácsony előtti különlegesség, ahogyan Magyarországon még nem láttuk-hallottuk se Mélanie Paint, se a Budapest …

Bemelegítő szilveszteri koncert a Budapest Bártól

A Budapest Bár mozgalmas évet zár az A38 Hajón: az idén két lemezt megjelentető, teljesen felfrissített repertoárt bemutató zenekar és énekesei igazi szilveszteri „bemelegítő” koncertet tartanak. A délután négykor kezdődő (akár egy jó ebéddel is összeköthető) koncert remek ugródeszka a nagy sziveszteri mulatsághoz. A Budapest Bár szilveszteri bemelegítő koncertet tart az A38 Hajón. Kitűnő program …

Kicsit egysíkú a hangulatom máma – Emilíana Torrini az A38-on

Üdv a klubban újra! Egy ideje nem írtam, mert ilyen deriválós partikra járok hétköznap esténkét, ami kábé annyira hiányzott nekem, mint Noénak a kisrepülőgép tanfolyam. De erőt vettem magamon, matek könyvet a sarokba vágtam és belecsaptam a lecsóba és elmentem egy elmélkedős izlandi akusztikra. Izlandról mi jut eszünkbe? Úgy első blikkre? Most komolyan?! Björk. Nyert! …