Kedvenc előadóinkról legjobb esetben akkor nem hallunk hosszú ideig, ha épp stúdió-remeteként legújabb albumukon dolgoznak gőzerővel. Bűbáj Veronikát hál’ Istennek egyáltalán nem kellett nélkülöznünk, hisz legújabb számait mindig frissen és ropogósan tálalta, sőt nem ritkán félkész állapotban hozta magával és a koncerten gyúrta készre. Ennek köszönhetően még a fellépések, japán turné és színházi fusimelók ellenére sem tartott sokáig a lemezfelvétel …
Kategória: A38
Richard Bonának lassan már tényleg kijárna egy budapesti díszpolgári cím: azon túl, hogy 2004 óta minden évben egyszer-kétszer meglátogat minket és alaposan feltölt szépséggel és örömmel, hamarosan megjelenő DVD-jét is itt rögzítette az A38-on – lehet ennél jobb „ország- és város-imázs” növelő promóciót kitalálni? Bár a „Bona-zarándokok” feltehetőleg hónapokkal ezelőtt bevésték naptárukba november 25-ét, az egyszerű fanoknak és szimpatizánsoknak is …
A leghíresebb angol agit-prop zenekar, amely mondandóját a legszebb popba csomagolja gyönyörű énekes-trombitásnőjének köszönhetően is, ezúttal vadonatúj lemezük turnéján ringatja meg a Hajót most vasárnap este. Előttük egy hasonszőrű, borzasztóan kellemes, folyamatos világturnén levő hölgy gitárral, dallal és véleménnyel. A legendás leeds-i együttes, korunk lerghíresebb és legkedveltebb anarcho-punk bandája több, mint huszonöt éves pályafutása során …
November 20-án tartja lemezbemutató koncertjét a Petőfi híd lábánál a Planet 55. Az együttes a Bёlga előtt lép majd színpadra és kápráztatja el a zenéjük hírére összegyűlt népet. A Planet 55 még Egerben alakult, majd később Budapestre költözve született meg az együttes mostani stabil felállása Miss PollyFlow-val a mikrofonnál. A csapatot az édesszájúság jellemzi. Hosszú …
Scott Kinsey billentyűs-producer-zeneszerző nevét hazánkban legtöbben a Tribal Tech zenekarból ismerhették. Játékát azonban a jazz-fanatikusoknál jóval többen hallották már: az ő hátborzongatóan hangulatos futamai kísérik például az Ocean’s Eleven film képsorait. Két évvel ezelőtti első magyarországi fellépése ma már városi legenda: bár tisztes teltház előtt játszottak, ha valóban mindenki ott lett volna azon a bulin, aki tovább terjesztette …
Aki egyszer is már abban a szerencsében részesült, hogy az állandó jelleggel rikító sárgára festett hajú, tökéletesre stylingolt jamaikai O’Neil Bryan, közismertebb nevén Elephant Man egy showját élőben élvezhette, az tudja miért is nevezik őt „The Energy God”-nak. Élő koncertjei túlzás nélkül lélegzetelállítóak, nincs olyan magas hangládatorony, amit Ele ne mászna meg játszi könnyedséggel. És …