Kowalsky meg a Vega: új klip és lemezbemutató koncert

Elkészült a Kowalsky meg a Vega új klipje, amit az Otthon, édes otthon című dalhoz forgattak, hamarosan látható is a zenei csatornákon és műsorokban. Az együttes pénteken a debreceni Lovardában, 24-én pedig a Petőfi Csarnokban tartja Szemen szedett igazság című lemezének bemutatóját, illetve ünnepli ötéves fennállását. „Egy budapesti szórakozóhelyen forgattuk az Otthon, édes otthon klipjét, és ismételten Tokay …

Azzido Da Bass a Lollipop Factory vendége

Az ősz legnagyobb dobására készül október 18-án a Ráday Music Pubban a Lollipop csapata. A sztárvendég egyenesen Hamburgból érkezik, de színpadra áll még a Mizantrop, a Neo, Palotai, illetve Lollipop és Gumipop DJ-k. Az elektro-tech-break szcéna egyik legnagyobb arca, Azzido Da Bass első alkalommal látogat Budapestre. DJ karrierjének kezdete a ’90-es évek közepére nyúlik vissza. …

Az AC/DC ismét úton!

A világ egyik legnagyobb rock legendája újra beindította a motort: az AC/DC 2009-ben ismét színpadra áll, hogy elkápráztassa a világot! A zenekar a Black Ice World Tour keretében végre újra Budapestre is ellátogat. 1991-ben már jártak nálunk, az akkori Monsters of Rock turné keretében, de most első önálló koncertjüket adják majd 2009. március 23-án a Budapest Sportarénában. A jegyek kapcsán …

Talján tűzgyújtók

Az olasz Zippo Pescarában született és első lépéseit 2004 nyarán tette. Eredeti céljukként az ezerarcú sztóner rock művészi módon kidolgozott megfogalmazását tűzték ki maguk elé. Az ötösfogat alapító tagjai – Dave: ének, Sergente és Silvio: gitárok, Stonino: basszusgitár, Ferico: dob – ennek a programadó gondolatnak a jegyében kezdték el ötleteiket megvalósítani. Minden idejüket a próbateremben …

Mérgez az Ebola Cola

Az Emil.Rulez! lassan egy évnyi hallgatás után új számot öklendezett az éteri internet terepére. Bár ne tette volna… Már megint, elcsépelten, hogy lecsépeljem: ismételten feltaláltuk a csattogós szárnyú falepkét. Mi eleddig csak a balról jobbrát ismerte, most már a jobbra átreppenés sem szokatlan tőle – természetesen pártpolitikától függetlenül. S hogy ezt most miért, és hogyan? Internetes zeneletöltés, csak hogy Zazie …

Soknevű együttes a tetőn

Kanada messze van és állítólag hidegből is több jutott nekik, mint nekünk. Október 15-én viszont a messzi országból a Corvintetőre látogat a The Silver Mt. Zion Memorial Orchestra and Tra-La-La Band with Choir, akik hosszú névvel és ehhez illő hosszú számcímekkel rendelkeznek. A kollektívát Efrim Menuck, a post-rock egyik úttörőjének tartott montreali Godspeed You! Black …