Sziget 2007 – előre

!!! Mármint az idei sziget!!! Ha kihagyom a most következő 5-10 perces örömujjongást és csapongást, akkor a lehető legobjektívebb talajon maradva: az idei Sziget példa értékkel bír. Mindenhonnan az folyik, hogy a Sziget eladta magát, régen soha nem a sztár zenekarokat hívták el, hanem a leendő sztárokat, kockáztattak, mertek, és ezért általában nyertek is. Bezzeg …

Elöljáróban

Szerda éjjel, csütörtök hajnalban fél kettő magasságára sikerült magammal elhitetni, hogy nyugodtan eldőlhetek, mert melóügyben nagyon semmit nem tudok már magammal kezdeni: jöjjön, aminek jönnie kell, azaz kicsi tente, majd vonatolás és buláj. Aztán rájöttem, hogy hétfőtől nem jutott időm egy fontos emilt megírni és elküldeni – igaz, nem munkával kapcsolatos, hanem privát, de azért gyorsan írtam egy bocsánatkérő …

Ébresszük fel a Balatont!

Hát (tudom hogy háttal nem kezdünk mondatot) tegnap ténylegesen elkezdődött a Balaton Sound, nagy erőkkel, hangokkal, fényekkel, dübörgéssel, emberekkel. Vörösökkel, barnákkal, szőkékkel, feketékkel, rasztákkal, kopaszokkal, hosszúhajúakkal. A Quimby koncertről sikeresen lemaradtam, ugyanis a szállás bő félórányi sétára van a rendezvény helyszínétől, de legalább az úton meg lehet innie gy üveg bort. Kispál és a borz …

kezdődik!

bő egy óra múlva kezdődik a Balaton Sound fesztivál. kiválogattam pár fellépőt a mai programból, amire mindenképpen elmegyek, mer érdekelnek, hogy azért mégiscsak na. egyébként én is egy óra múlva ülök vonatra, hogy aztán többórás megpróbáltatások után végre a zamárdi strandon lógathassam bele a lábamat a Balatonba. teljesen jó kezdésnek ígérkezik számomra a délután hatkor …

BalaTONE fesztivál – a háttér

Idén július 18-22 között első alkalommal kerül megrendezésre Zánkán a BalaTONE fesztivál. A helyszínül szolgáló volt Úttörőtábor (ma Gyermek és Ifjúsági Centrum) egyéni hangulatával némi különlegességgel is szolgálhat, elhelyezkedés (vagy stílszerűen elszigeteltség) szempontjából keresve sem találhattak jobb helyet egy fesztiválnak. A szervezők természetesen nem hagyják figyelmen kívül a helyszín sajátosságait, tulajdonképpen még rá is játszanak …

Balaton, molotov, koktél

Holnap kezdődik a Balaton Sound Zamárdiban, és egészen vasárnapig tart. Lehet neki örülni nagy erőkkel mindenkinek, aki szeretei, aki jön, aki marad, aki élvezi. Persze vannak, akik ennek nem örülnek, ilyenek ezek a zamárdi nyaralók. …Moltov koktéllal akarják megdobálni a Zamárdiban július 12-én kezdődő Balaton Sound nevű zenei rendezvényt. Erről kapott névtelen levelet a település …