Haza kell menni, és el kell mosogatni. Nyilván az alábbi képen szereplő személyek is azt akarták elérni, hogy hetijegyük viseletesnek tűnjön, de én már tudom, és aki ezt olvassa, az is tudja már, hogy nem ez a módszer a legcélravezetőbb: Hanem mosogatni kell. A tegnapi Sinéad O’Connor + Faithless kombóval számomra gyakorlatilag véget is ért a …
Kategória: Beszámoló
A vasárnapi reggelt a sátradban köszöntöd, nyújtózkodtál egy nagyot a friss levegőbe és elhúztál egy kávéért, csakhogy bebizonyítsd magadnak is, sokadjára már, hogy mennyire tudsz balek lenni reggelente. Történt ugyanis, hogy két ismerős ült atomrészegen sörrel a kezükbe a sátrad elé beszélgetni, Te meg féltvén nagyon kevés száraz cuccod, mondtad, hogy vigyázzatok be ne boruljon …
Kötelességeimnek eleget téve és a talpamon sorakozó vizhólyagoknak köszönhetően lecsúsztam a Babylon Circus kezdéséről. Így csak egy órát kaptam belőlük. Egyszerűen lenyűgöztek. Úgy bántak a közönséggel, mint anya a gyermekével. Szerették és irányították őket. Több ezer ember ugrott, táncolt, kartemelt egyszerre. Tökéletes egyensúly volt. Bár a lábam rettenetesen fájt, nem tudtam nem beállni és részt …
Így kezd a Zagar hajnal egykor a Wan2 színpadon… de mégmielőtt a közepébe vágnál, mesélsz reggeltől. A szanaszét ázást követően úgy döntöttél pihe puha ágyat akarsz a nyírkos sátor helyett, úgyhogy otthon ébredtél. Olyannyira átjött a home-feeling, hogy csak este 8-kor tetted be a lábad újra a szigetre, és szomorúan nézted, hogy változott át a …
Vágjunk bele: a Nagyszínpad záró napi felhozatalára nincs más szó, mint hogy parádés. A nap első vendége az amerikai (ezt többet nem teszem hozzá, mivel ma kizárólag amerikai zenekarok lépnek fel, ami kicsit ambivalens, ha azt vesszük, hogy gyakorlatilag ez a zeneileg leginkább előremutató nap a héten), szóval az amerikai Eagles Of Death Metal. Akinek …
A délutánt a közeli Auchannál indítottuk, ami egy külön élmény volt. Valójában minden értelmes szigetlakónak ide kéne járni főleg kajáért, de inni is simán. Már így is a parkolóban egy második fesztivál alakult, mindenhol kék karszalagok és jóllakott óvodáshoz mérhető fejek, ezt a gazdasági rést nagyon jól meglátta és kihasználta az kedvenc áruház-láncunk. A koncertekből …