„give me a break!” akár ez is lehetne a mottója a második, meglehetősen röpke szigetelős napnak. most egy kis nyekergésnek kéne következnie arról, milyen hulla voltam egész nap, ehelyett férfiasan megvallom, hogy csak a the chemical brothersre értem ki – bármennyire is érdekelt, mit tud kihozni damon albarn legújabb projectjéből. szóval lazulósra vettem a formát, …
Kategória: Beszámoló
A szombati nap első sztárja a Rakes a nagyszínpadon 16:30-kor. Eléggé felkapott zenekar, nehezen nevezhető indie-nek, de bemelegítésnek tökéletes, vannak jó számaik, és koncertezni is tudnak. Az igazi találat az őket követő Hives, akiknek a koncertjében egész konkrétan semmi kockázat nem lesz, játszottak már a Szigeten és q jó volt, szóval nincs mese, ott kell …
Épp hogy odaértünk a Gentleman első számára, mindig elszámítom magam, pedig ennek a koncertnek az elejét már tavaly is lebuktam. 5 perc kellett, nem több, amíg belekerült a kezünkbe a fröcsike, nagy fajta, frissítő, mint az eső, ami elkezdett szakadni, ahogy kell. Hamar világossá vált, hogy az esőkabát teljesen fölösleges volt, esélytelen szárazon maradni, szóval …
A Ska Cubanoról sajnos lemaradunk. Sajgó szívvel reméljük, ha kétszer jártak nálunk, harmadik alkalom is lesz majd. Első körben a Cökxpón érintésével a Nagyszínpad felé haladunk. A Jazzszínpad magasságánál járunk, mikor elered az eső. Behúzódunk a Jazz melletti krinyóba, a kényszer szülte várakozás közben italokat vásárlunk, de a zuhé úgy rákezd, hogy pozíciónk rövid időn …
Ötkor végre nekiindulunk, hatkor már nescafét szürcsölgetek a főúton, miközben a Világzenei felé igyekszünk, továbbra is botorkálva, mint tegnap éjjel, és egy kicsit meg is rettenve a tömegtől, most ez nem kell nekünk, nagyon nem vagyunk ráhangolva, jaj-jaj. Aztán mégis, már ott állunk a Világzenei előtt, elfoglaljuk azt a helyet, amelyet ideálisnak remélünk, és várjuk, …
Az első koncert, amit idén láttunk, azé az együttesé volt, akik a VINYO előtt léptek föl a Bahiában. Nem tudom, hogy hívták őket, azért mentünk oda, hogy a VINYO basszusgitárosát üdvözöljük, mert régi ismerősünk és jó volt megint találkozni vele. Szégyenszemre a koncertet viszont meg se vártuk, mert szólított minket a színház-táncsátor hívó szava. Már …