A tömeg is hasonló mértékű, meglepő a sokaság napi első világzenei zenekarhoz képest; asszem, a japán dobolás mint műfaj most elég népszerű, a nyelve meg kellőképpen univerzális ahhoz, hogy az etnopopmánoktól punkékig mindenki jól rophassa rája. Elfelé jövet találkozom kedvenc IT-osztályvezetőmmel, úgy tűnik, a munka szabadság közben is utolér. Bóklászunk egy adagot, majd becélozzuk az Open színpadot, …

Az úgy volt, hogy délután megbeszéltünk egy találkozót vele, hogy együtt indulunk el a Szigetre. Hamar odaértünk, és relatíve gyorsan kitaláltuk azt is, hogy hol lehet a szakmai jegyet beváltani. Itt akadt egy kis fennakadás (a gép „nem látta” a jegyem), de aztán mégis valahogy megjött az esze, és felismerte. Szépen bekacskaringóztunk a barikádok között, …

Fojtogató délutáni hőségben esünk túl a belépés procedúráján, majd a Sziget mélye felé gyalogolva égig érő porral szembesülünk. Mely állapotot nosztalgikusnak is nevezhetném, ám nem az, hanem mélységesen zavaró. Ezt 15 év után már nem vártam, és nem van ez így jól. Mint kicsivel később a Nagyszínpad környékén kiderül, a méhsejtek helyett valami fémborítás van …

quimby volt elsőnek tervezve, előtte épp maradt idő kis kuporgásra a kiégett fűben pár pálinka és egy sör társaságában. aztán irány a tömeg, egy óra tánc és dalolás. nem tudom ki hogyan van vele, de én rettenetesen utálom, ha valaki beáll a tömegbe, majd ahelyett, hogy hallgatná a zenét folyamatosan dumál, dumál, dumál, természetesen ordibálva. …

mostanában minden bulibeszámolómban ott virít a konklúzió, hogy „öreg vagyok én már ehhez a szarhoz”, és mégis, az ember nem lehet elég rottyadt a szigethez, mert ott aztán a kor igazán nem számít, hisz egyszerre megfiatalít és sírba dönt. nekem például egy csomó dolgot sikerült ma elkövetnem: kétszer eláztam és kétszer ki is józanodtam, kimentem, …