szigetfeszt 0. nap – csak a gőzmozdony füstje

Hajó? Legyen hajó! Mert az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva papplita olyan érzékletesen lefestette, hogy vízen bejutni mennyire jaj de durván hű de jó, meg gyors, meg hangulatos, meg kényelmes és talán még mókás is, ráadásként kikerülhető a sok munka után szabaduló napijegyes test-test elleni küzdőember a K-hídon, azt mondtam, oké nőci, ám legyen! Legyen az …

Valós riport egy magyar popfesztiválról

Hárman gyötörjük át magunkat a bejárati szükségszerű tömegen ezen a nulladik napon: csakúgy, mint két éve, az Illés-koncerten, feleségemmel és anyósommal jöttünk régi slágereket újrahallgatni. Udvariasan elcsodálkozgatunk az ismételten a kényelmet szolgálni hivatott újításokon, úgymint hatalmas útbaigazító vásznak és fémmel borított zászlós út, lassan már teljesen zeneplázává válik az egykor nomád sziget, bár hogy most …

Sziget 2007, Day 2 – nagyon-nagyszínpad

Idén, az eddig gyakorlattal szemben a szervezők lemondtak a „minden napra egy magyar nagyszínpados” koncepcióról, hál’ istennek. Ha ma a korai Kaizers Orchestrát ki is hagyjuk, megjegyzem, nem lesz olyan nagy hiba, a 6 órakor kezdődő Gentleman, hogy úgy mondjam, kötelezően ajánlott. Tavaly járt nálunk az A38-on majd Szigeten is, és mindkét koncert páratlan volt, …

Plasztikai műtét – elgété forevör

Az én szüleim soha nem tartoztak az LGT-fanatikusok közé, ezért én még csak nem is a Déry Tibor-adaptációt hallgatva töltöttem el zsenge ifjúságomat, így nekem abszolút csak annyi volt ismerős mindkét produkcióból, amennyi a médiából rám ragadt, ez pedig – a közönség nagy részéhez viszonyítva, lássuk be – nem sok. Ez egy hendikep, nem vitás, …

nulladik – apa kez-dő-dik!

első utunk a rézangyalhoz vezet, nagyon dícséretes, hogy idén már sört is mérnek, elkerülendő a dupla sor állást. pálinkákkal, sörökkel felszerelkezve próbálunk letelepedésre alkalmas füvet találni, ami már a nulladik napon sem egyszerű feladat. a popfesztivál pontosan kezd, de a produkció bemelegítésnek gyenge, amolyan langyi, jellegtelen koncertecske sikeredett belőle. hiába novák, hiába lovasi – akinek a popfesztivál …

Kapolcs után Sziget előtt

Amint az jól látható, rajtunk kívül a völgy további hozzávetőlegesen nyolcszáznegyvenkilenc látogatójának éppen ugyanaz az ötlete támadt, mint nekünk. Kapolcson az egyetlen igazán rossz dolog, hogy nem lehet közlekedni a falvak között. A Csigabusz nevetségesen ritkán jár és elviselhetetlenül nagy rajta a tömeg. Az utak meg úgy be vannak dugulva, hogy órákat állnak az autók …