sokan voltunk szombaton este a gödörben. nagyon sokan, nagyon jól, csak a távozáskor a ruhatár előtt kedvetlenedett el a tömeg, de erről majd később. jegyek – természetesen, elvégre quimby koncertről van szó – jó előre elfogytak. mi a tejbüféből, a fiúk a fonogram díjátadóról érkeztek (azért az szép, hogy ákosé lett az év hazai rock …
Kategória: Beszámoló
Néhány héttel ezelőtt a Földet meg akarták támadni a marslakók. Elolvasták az útikönyveket, vettek napszemüveget, váltottak eurót, dollárt és lejt, elbúcsúztak a családtól és elindultak. Mint az összes rendes ufónak, mindenük volt a navigáció, ennek ellenére eltévedtek, és a Mennyországnál megálltak. Így jártak. Hódítani akartak, de egy baromi nagy házibuliba csöppentek. Vannak ott fent mindenféle …
Két órája ülhettem már a színházban, amikor beindultak az események. Hamlet a monológ alatt vagy mellett megdugta Opheliat, szünet után leszúrta a hallgatózó direktort, és kezdődhetett az öldöklés. Mire számíthat az ember, ha péntek estére Shakespeare-t és Zagart tervez. Hát erre nem. Hogy módszeresen és látványosan gyilkolásznak a színpadon, minden hullát szem előtt hagyva, na …
Kisstadion vagy Körcsarnok? Hol is van az a bejárat? Jegyek egyáltalában megvannak? Negyed 9-kor még a Stadionok patinás intézményei között bolyongtunk, és a hirtelen letámadt fagytól deresedett homlokunk. Na igen. Férfiasan bevallom, én navigáltam túl magunk. Sebaj. Amilyen az én, olyan a hozzám rendelt, alkalmi jegyüzéremre pár percet még így is várni kellett, mielőtt bejutottunk …
Harminc évvel ezelőtt, amikor sok barátom útnak indult, hogy Varsóban, vagy bárhol a keleti blokkban meghallgassa az SBB-t nagyon büszke voltam hiánytalan bakelit gyűjteményemre. Sokat változott a világ. 2006 november 12.-én hajnalban Józef Skrzek a Belvárosi moziban a szabadságról énekelt. Ültem a puha, kényelmes széken, s mint egy filmen láttam huszonöt évvel ezelőtti önmagam. A …
telt ház az arénában, pár szék ugyan üres, viszont a lépcsőkön ülnek. nem sokkal 8 után felhangzanak az első hangok, zsuzsa arca a kivetítőn, keresem a színpadon, de helyette a küzdőtér oldalában tűnik fel, megy az emberek közé, akik felállva ünneplik, köszönget, hangja az ének közben el-elcsuklik. jó koncert volt, elénekelt mindent amit kellett, a …