Büntet engem a Jóisten a tegnapi mértéktelenségemért: piros fokozatú hőségriadóval, kibírhatatlanul forró sátorral, fejfájással, kiszáradással, vesegörccsel. Utóbbi a fő oka annak, miért kényszerültem aznap már éjfélkor otthagyni a fesztivált. A másnapos esetekre készenlétben tartott literes almalé és győrikeksz inkább a lelket kúrálja, mint a testet, ám a napon 42°C ellen semmi nem használt.
Sokéves fesztiváltörténelmem során számos csodát átéltem már, de olyat, mint augusztus 3. reggel, a Bregyó közi kempingben, még soha. Nevezetesen azt, hogy 8 óra körül, másnaposság, sár, nyakfájdalom, szétrugdalt lábszár, zúzódás, szúnyogcsípés és tövisszúrás nélkül, frissen, kipihenten ébredek a kellemes hőmérsékletű, nem beázott, tiszta sátramban. Szóval lehet így is fesztiválozni. Csábítóan kellemes, egyben bizarr érzések …
Először is, szögezzük le: minden tisztelet a metálosoké. Aki képes még a hőségriadóban is full feketében feszíteni, ráadásul hosszú bőr(!)gatyában, bakancsban és sötét pólóban, arról csak a legnagyobb tisztelettel lehet beszélni (amellett, hogy természetesen nem lennék még a kerületben sem, amikor este leveszi azt a bakancsot). Nem is egy ilyen elvetemült ember jött szembe a …
Huszadik születésnapját ünnepli idén a FEZEN, mely tényt a szervezők október óta nem győzik hangoztatni szinte minden hirdető platformon. Tényleg elismerésre méltó, hogy ennyi év után egy hol-jól-hol-kevésbé, de legalább minden évben biztosan megrendezésre kerülő, relatíve olcsó fesztiválon bulizhatunk, szóval legyünk olyan jók, a #fezen2017-es instás fotóink mellé tegyünk már oda egy #fezen20 hashtaget is, …
A fesztivál negyedik napján, pénteken kora délután érkeztünk meg Soma barátommal a Velencei-tó partjára, ahol első körben villámgyorsan hozzájutottunk a karszalagokhoz ( nem úgy mint a később érkezők ) majd célba vettük a kempinget, egy határozott sátorállítás után pedig pillanatok alatt a fesztiválozó nép között találtuk magunkat, természetesen hideg sörrel a kézben. Apropó sör. Itt …
„Gyerünk, Botika, énekeld! Elhagynak százak, jönnek ezrek, a rock katonái egyre többen lesznek!” – oktatja a felelősségteljes apuka hároméves kisfiát a szomszédban. Elképzelni sem tudtam volna ennél autentikusabb ébresztőt első Rockmaratonos reggelemen. Öt perc múlva, mikor sikerült abbahagynom a röhögést, vacilláltam csöppet, érdemes-e hívni a gyermekvédelmet, de az apuka rendes volt, a „cigivel, sörrel” részt …