tánc és ének az esőben

tánc és ének az esőben

a Jazzpiknik egy prémium fesztivál, nem vitás, annak viszont tényleg jó. először jártunk Paloznakon és nem igazán tudtam elképzelni, mint illeszthető be egy fesztivál egy mini faluba, de ahogy láttam köszönik szépen, nagyon jól. a paloznaki főúttól kicsit beljebb van két kisszínpad, melynek műsorait akár azok is élvezhetik akik nem vettek jegyet a fesztiválra. a …

Szombat délutáni piknikezés koncertekkel – megnéztük a La Boum fesztivált

Július 21 és 22 között rendezték meg negyedik alkalommal az ország egyik legegyedibb koncepciójával megálmodott fesztiválját, a La Boum-ot. Látva az elmúlt évek visszhangjait a “kastélyházibuliról”, leutaztunk Pusztazámorra, hogy mi is szemügyre vegyük az Öreg Tölgyfa fogadót és kertjét. Bármennyire is híresült el és szolgált mentőövként a buliznivágyóknak 2020 nyarán a rendezvény, minket mégis tavaly …

fesztivál lélektől lélekig

mekkora a távolság két lélek közt? esetemben cirka 200 kilométer, ennyit kell utazni a következő fesztivál szerelemért. csalódás kizárva. lehetetlenség eljutni minden fesztiválra, ám akkor is törekedni kell rá. azt hiszem ennyiben összefoglalható a fesztblog szellemisége. megyünk nagy fesztiválra, megyünk kicsire és különösen nagy örömmel megyünk olyanra, amit valaki ajánlott, amiről valaki valami furcsa lobogással …

Art of Movement: kortárs színház és tánc az első INOTA Fesztiválon

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseményeként rendezik meg augusztus 31-től négy napon át az INOTA Fesztivált, amely a már üzemen kívüli Inotai hőerőmű különleges helyszínein a progresszív zenei kínálat mellett szakmai konferenciával, kortárs színházi- és táncelőadásokkal és nagyszabású fényművészeti kiállítással várja az érdeklődőket. Az első összművészeti INOTA Fesztivált vasárnap, 2023. szeptember 3-án …

Rekorddal zárt a Campus 2023-ban!

Vasárnap reggelre véget ért a 15. Campus Fesztivál, délután megkezdődött a programhelyszínek bontása és a takarítás. Közel ötszázan dolgoznak a terület helyreállításán, a fesztivál miatt lezárt útszakaszokat hétfőn reggelre adják át a forgalomnak. Minden eddiginél több rekordszámot is hozott az idei Campus. Egy teltházas nappal és a négy nap alatt összesen mintegy 118 ezer látogatóval …

piknik nagyszerű közlekedéssel

piknik nagyszerű közlekedéssel

talán fura közlekedési ajánlóval kezdeni egy fesztivál bemutatását, de én mindig is értékelem, ha a szervezők nem restek tenni azért, hogy rendezvényük a lehető legjobban megközelíthető legyen autózás és absztinens sofőr nélkül. ebből a szempontból szerintem a legjobb fesztivál a Paloznaki Jazzpiknik és akkor a zenéről, a fesztivál élményről még nem is szóltam. Paloznak nem …