Folytatjuk az idei fesztiválszezon legizgalmasabbnak ígérkező koncertjeinek összegyűjtését! Az első rész sikere után (oldallátogatottsági rekordok, olvasói levelek százai) íme a második eresztés. Az egyszerűség kedvéért a Budapest Park eddigi brutál programjából is válogattunk, csak hogy még remekebb bandák hazai felbukkanására hívhassuk fel a figyelmet. Kezdjük hát Orfűn és a végén érkezzünk meg Sopronba! letlive. @ …
Kategória: Pannónia Fesztivál
Pár hete, a Pannónia Fesztiválon (értékelésünk itt és itt) legurított első pálinkával hivatalosan is kezdetét vette a 2013-as fesztiválszezon. Lassan remélhetőleg mindenki végez a vizsgákkal, kikönyörgi a matek kettest és sikerül meggyőzni a főnököt is, hogy nekünk mindenképp ott kell csápolnunk kedvenc fesztiválunkon, a munka pedig várhat. Mindezek örömére folytatjuk sorozatunkat, melyben a legizgalmasabbnak ígérkező …
Semlegesen kellene kezdenem, de sosem volt erősségem a lényeg kerülgetése, ráadásul erősen ki is kívánkozik belőlem a mondanivaló, ezért már most szólok, ez nem lesz egy öt csillagos értékelés. Olyan volt ez a négy nap, mintha egy leszállóágban lévő fesztiválon vendégeskednék, ahol legkevésbé én, a vendég, a fesztivál látogató vagyok fontos. Soha ennyire mellőzöttnek még …
Igazából a vasárnapi napnak úgy vágtunk neki, hogy itt a fesztivál utolsó napja, tehát mindent vagy semmit: vagy lesz egy igazán ütős koncert a PaFe lezárásaként, vagy azzal mehetünk haza, hogy egy igazán emlékezetes bulink sem volt a négy nap során. Spoiler-veszély: végül lett nagyon emlékezetes pillanatunk, de még milyen! A délután egy elfelejtett Supernem …
Azt hiszem, a szombati PaFés esténkre, mely már a harmadik volt az idei fesztiválon (az első kettőről itt olvashattok) a legjobb szó talán a felemás. Voltak kellemes csalódások és igencsak ciki koncertek is, nézzük is őket szépen, sorban. Érkezésünket a fesztivál területére délután fél hatra terveztük, ugyanis ekkor kezdett Odett, akivel kapcsolatban nagyon fontos feladata …
Mit tesz a fesztivál látogató, ha nem azt kapja kedvelt minimál fesztiváljától amiért szereti? Nyervog. Legyen ez bármennyire is utálatos viselkedés. Bejutni simán szeretek mindegyik fesztiválon. Utálom, ha hosszú 10 percekig, félórákig sorba kell állnom akár jegyért, akár azért, hogy bejussak. Idén PAFE a passzok átvételét megoldotta, de a beengedést láthatóan senki nem gondolta át, …