Ajánlatok a Szigetre, világzenei módra

Minden évben (már 2000 óta) a Világzenei Színpad az egyik legizgalmasabb helyszíne a Sziget Fesztiválnak. Az elmúlt tizennyolc évben a fesztiválozók által elismert, megbecsült helyszíne lett a Szigetnek, egyrészt annak köszönhetően, hogy a műfaj valamennyi kiválósága fellépett itt, másrészt pedig annak, hogy mindig is érzékenyen reagált az újabb és újabb trendekre, hullámokra. Nézzünk néhány bandát …

Itt egy Sziget warm-up mix, hogy legyen mivel hangolódni a hátralévő napokban

Bár már csak kevesebb, mint egy hónap van hátra az ország legnagyobb zenei fesztiváljáig, mindig ezek az utolsó napok telnek a legnehezebben: éppen ezért a Szigetesek összeállítottak nektek egy bemelegítő mixet egyrészt, hogy nektek ezzel már ne kelljen bíbelődni, másrészt pedig, hogy megkönnyítsük a hátralévő pár napot (egészen konkrétan 16, de ki számolja, ugye?!)! Ezzel …

Alternatív szórakozási lehetőségek a Szigeten

Bár egy zenei fesztiválon elsősorban a zene a fontos (milyen meglepő), azért gondolni kell azokra is, akik szeretnének alternatív módon szórakozni. NEM, nem a drogokra gondolok! Alábbiakban ajánlunk pár úgynevezett off programot, hogy lássátok, a zenén túl is van élet a Szigeten! Nagy Utcaszínház Minden évben a Sziget egyik legjobb programja. Nem viccelek. Idén kedd …

10 fellépő, aki miatt érdemes kimenni az idei Szigetre (1.rész)

Vitán felül áll, hogy az idei Sziget-lineup az utóbbi idők egyik legerősebb hazai felhozatala. De mégis, mitől? Kik azok, akiknek a koncertjeire érdemes lenne elmenni? Hát ezek közül alig ismerek valakit! Nos, kedves olvasó, akkor ezt a cikket neked találtuk ki: összeszedtük azokat a fellépőket, akik a legizgalmasabbnak ígérkeznek az idei felhozatalból, lássuk is őket! …

Igazán veretes az A38 sátor idei programja a Szigeten

Bátran kijelenthetjük: ez az utóbbi évek legjobb Sziget programja! Igazán kurrens, népszerű és aktuális előadókat sikerült idén lekötni – és nem csak a Nagyszínpadra. Itt az idő hát, hogy megnézzük részletesebben a méretében kisebb, de előadók tekintetében egyáltalán nem kevésbé izgalmas A38 színpad felhozatalát. Ide érkezik majd a napokban jelent meg az ambient pop jelenlegi …

Elfogytak a 3 napos és diákjegyek a Szigetre

Elfogytak a Sziget diákjegyek és már nem lehet kapni augusztus 11-12-13-ra, azaz szombat-vasárnap-hétfőre szóló háromnapos bérletet sem az idei fesztiválra. 2016-ban történelmi csúcsot, azaz majd’ félmilliós látogatottságot ért el kedvenc fesztiválunk az egy hét alatt, akkor a bérletek már június végén elfogytak, és 2 napra is elővételben elfogyott az összes napijegy. Idén már korábban gazdára …