Megkapjuk a Glass Animalst is a 25. Szigeten

Az évet Szingapúrban, Ausztráliában és Új-Zélandon kezdték, majd a zenekar eddigi legnagyobb angliai turnéját járta be, aztán a Glastonbury, a Rock Werchter és megannyi nyári fellépés után, augusztusban a Szigetre érkezik a Glass Animals. Az angol Glass Animals az elmúlt évek egyik legnagyobb sikertörténetét mutatta be, két lemezzel a hátuk mögött jutottak el a legnagyobb …

A Sziget legjobb 25 pillanata

Lassan beindul a nyár, vele a fesztiválszezon, ami majd a Szigetben csúcsosodik ki. A mostani lesz a 25., ebből az alkalomból a szervezők összeszedték a „Sziget feeling” 25 jellemző pillanatát. A Sziget szervezői minden évben kutatást végeznek a látogatók közt, amiből kiderül, hogy elsősorban az élmény, a „Sziget Feeling” az, amiért érdemes felkerekednünk évente egyszer, …

A The Chainsmokers is érkezik a Szigetre

Az EDM műfaj legújabb trónkövetelőjének áprilisban megjelent debütalbuma 62 országban nyitott a listák első helyén és további 17 országban a Top 5-ben. A The Chainsmokers augusztusban a Szigetre érkezik.   A The Chainsmokers az elmúlt évek egyik legnagyobb sikertörténetét tudhatja maga mögött, a 2014-es #Selfie kislemezük óta az amerikai EDM-pop duó nyert egy Grammy- és egy American Music-díjat, …

Íme még 10 fellépő az idei Szigetre!

Több mint 150 fellépőt jelentettek be eddig a jubileumi, 25. Szigetre, benne műfajok széles tárháza, nagy visszatérők, kurrens nevek, feltörekvő csemegék, mindenkinek kedve szerint. Most már tíz névvel többől válogathatunk.  A Sziget Nagyszínpadára jön a rapper Macklemore és zenész-producer Ryan Lewis négyszeres Grammy-díjas sztárduója, akik 2009-es bemutatkozásuk óta több millió eladott lemezzel és számtalan slágerrel kerültek a legnagyobb előadók közé. Hatalmas sikerű első lemezük …

Megérkezett a jubileumi Sziget himnusza

A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza.  A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani. Ez már bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának, …

Sziget: itt a nagy világzenei bejelentés!

A 25. Sziget alkalmából egy olyan „best of” programmal ünnepel a Világzenei Nagyszínpad, amely felvonultatja a színpad eddigi legnagyobb sikereit, de annak az elvárásnak is megfelel, hogy bemutassa a világzene legfrissebb produkcióit.  A Nulladik napon beindul egy magyar hullám, majd a világzene legnagyobbjai érkeznek a múltból és a jövőből. Teljes a Sziget világzenei helyszínének programja. …