Szigetes naplót ír a boci nevű blogger a Fesztblogon

Szóval csak eljött az idei Sziget is, bár különösebben nem csigázott fel a dolog az előtte lévő hetekben. Pedig az elmúlt években úgy vártam ezt az egy hetes bulit, mint kisgyerek a karácsony estét, de idén valahogy nem. Még akkor sem kapott el a Sziget-láz, amikor már a HÉVen zötykölődtem két francia és három holland …

Kedves Naplóm – nekedírom

5. nap Na, és akkor elérkeztünk az utolsó naphoz. Volt itt minden, mint a búcsúban: hang, fény, füst és lábdob. Furcsa tarka elegyet és kontrasztot árasztottak az egy hét után leharcolt, pasztellszínű francia és holland mademoiselle-k kontra tip-top tüfftig magyar lányaink. A honi fehérnép kipihenten, ciklámen és neon zöld ruhadarabokban meg hajókötél vastagságú csillogó nyakörvekkel, …

Sziget Napló – Csingász

Na szóval úgy döntöttünk, hogy idén a kimért, profizmusba (és ezáltal némileg unalomba) áztatott kompakt koncertkritikák helyett jóval személyesebb hangvételben számolunk be a Sziget Fesztiválról. Kaptunk egy-egy üres cikket, amibe beletöltjük minden gondolatunkat, mely ezalatt a 7 nap alatt megfogan bennünk, félig átsült gyrostól, jófejkedő hollandokon át a legjobban sikerült koncertekig vagy éppen a viszontagságos …

Nem lesz Party Aréna sátor, de újra a szabad ég alatt a magyarok – Sziget Fesztikörkép

Nem is olyan régen kifejtettük egy bőséges ajánlóban, miért érdemes eljönni az idei legfontosabb magyar zenei expóra, így ebbe most annyira nem is mennék bele. Még a hivatalos Sziget sajtótájékoztató előtt azonban utalnék egy-két domborzati – geodéziai változásra, amit érdemes szemügyre venni, ha a Hajógyárin töltjük el a következő hetet vagy napokat. Mert enélkül az …

Légyszi, csak ne autóval gyere a Szigetre!

Közlekedési eszközök széles tárházával lehet idén is megközelíteni a Sziget Fesztiválköztársaságot. Hajó, HÉV, busz, taxi, bringa – bármi szóba jöhet. A szervezők azonban hangsúlyozzák, hogy autóval csak szükség esetén induljunk útnak. A parkolás évek óta kardinális kérdés a Sziget ideje alatt annak ellenére, hogy a szervezők minden lehetőséget igyekeznek kihasználni, hogy a probléma csökkenjen. A …

10 jó tanács, amit ha megfogadsz, kimaxolod az idei Szigetet

Már csak 4 nap és elindul az idei Sziget fesztivál. Már ajánlottuk a legérdekesebbnek ígérkező koncerteket, még jövünk pár beharangozó cikkel és természetesen a 7 napos őrület alatt is embertelen mennyiségű kontenttel készülünk. Addig is most a kezdőknek és középhaladóknak szolgálnánk 10 jó tanáccsal, amelyeket megfogadva még kellemesebben lehet eltölteni ezt az egy hetet a …