Sziget -1. nap: Blink 182; és amúgy még Cee Lo Green és a Jimmy Eat World is jön

A hazai fesztiválok kívánságlistáin évek óta élvonalban lévő Blink-182 – hosszú egyeztetés után – igent mondott a szervezőknek: augusztus 11-én, a Sziget Mínusz Egyedik napján a Nagyszínpadon lépnek majd fel. Ezzel tehát eldőlt, hogy lesz Mínusz Egyedik nap, sőt a szervezők további koncerteket is ígérnek erre a napra. Kerekedik a Nulladik nap kínálata is: a …

Íme a Sziget helyszínek programjai és egy kis szállásinfó

Az idei Sziget újdonságait talán nem is lehet egy szuszra végigsorolni (és most nem a fellépőkre gondolok), éppen ezért most szánunk erre egy külön cikket, ahol egyesével kivesézzük a programhelyszíneket. Van, ami összeolvadt, van ami megszűnt, van ami pedig csak alig változott az elmúlt évekhez képest – érdemes végigolvasni, hogy például ne keresd feleslegesen idén …

A 2014-es fesztiválszezon legizgalmasabb koncertjei – második rész

Folytatjuk az idei fesztiválszezon legizgalmasabbnak ígérkező koncertjeinek összegyűjtését! Az első rész sikere után (oldallátogatottsági rekordok, olvasói levelek százai) íme a második eresztés. Az egyszerűség kedvéért a Budapest Park eddigi brutál programjából is válogattunk, csak hogy még remekebb bandák hazai felbukkanására hívhassuk fel a figyelmet. Kezdjük hát Orfűn és a végén érkezzünk meg Sopronba! letlive. @ …

Deadmau5-é a nyitóparty és még megannyi új név a Szigetre!

Újabb nevek láttak napvilágot a Sziget 2014-es felhozatalából. Jön a világ legjobb DJ-i között számon tartott Deadmau5, hogy felvezesse a Sziget fesztiválnapjait. Szintén érkezik a DJ Mag listás Axwell, a legnagyobb fesztiválok keresett sztárja, a Bombay Bicycle Club. Jön továbbá – közkívánatra – a londoni Crystal Fighters, az ultraprovokatív Anti-Flag, a Wild Beasts, a The …

A 2014-es fesztiválszezon legizgalmasabb koncertjei – első rész

Jó szokásunkhoz híven idén is kicsemegézzük az előttünk álló nyár legizgalmasabbnak ígérkező koncertjeit a nem gyenge felhozatalból. Így aki csak egy-egy napijegyet engedhet meg magának, vagy nem szívesen fetreng 5 napig a saját szennyesével kibélelt sátorban, az is nyugodtan választhat, melyik nyári bulin melyik napot célozza be. Illetve aki csak simán kíváncsi, hogy a magyar …