A buli, amit még a Mikulás sem ment meg – Sziget 4. nap

Minden idők talán leggyengébb Sziget programja jött össze tegnapra, ami főleg azért fájó, mert szombatról volt szó, amikor mindig másfélszer annyi napijegyes szokott érkezni, mint a fesztivál többi napján. Hogy ne legyen teljesen értelmetlen kimenni, arról előzetesen egy remek Editors koncert ígérete tett, hogy aztán pofára essünk annak rendje és módja szerint. Én már kora …

Csapatmunkából ötös! – Sziget 2. napi beszámoló

A Sziget második napjával úgy voltunk, hogy nem voltunk sehogy. A fellépők közül egy sem volt, akit ne hagytunk volna ki mondjuk egy számunkra teljesen ismeretlen előadó koncertjéért, ha megtetszik. Így sodródtunk az árral. Délután szó szerint is, mert lementünk csekkolni az idei évre elkészült strandot. De ne rohanjunk előre! A nap első említésre méltó …

Magyar felvezetés – Sziget mínuszban

Kicsit lemaradva, de itt az első két napi beszámoló is. Mind a Cipő, mind a Quimby nappal fenntartásaink voltak, érdeklődésünk erősen mérsékelt volt, ennek megfelelően csökkentett létszámmal voltunk jelen a Sziget mínuszos napjain, és erősen valószínűsíthető, hogy igazán jól megint a 2/3 járt, akik szerdán frissen és még pormentes tüdővel vetették bele magukat a szigeti …

Gyermekmegőrző és faházak a Szigeten

A Sziget Fesztiválköztársaság minőségi szolgáltatásai közt idén már a kisgyermekes családok fogadására felkészült kemping is várja a fesztiválozó szülőket és csemetéiket. Sziget egy másik területén Ability kemping is felépül majd. Lesz továbbá Karaván kemping, VIP kemping és Sziget Home – egyedi építésű, magyar designerek által tervezett faházakkal illetve telepített lakókocsikkal. Friss hír, hogy a Sziget …

Megabulik a Fesztiválköztársaság főterén

A Sziget Fesztiválköztársaság koncert-epicentrumában, azaz a Nagyszínpadon idén – különböző okok miatt – lassan alakult ki a végső program, de most végre már kitisztult a kép. Újdonságként pedig minden napra esik valami szemet gyönyörködtető, azaz nem csak a színpadon történnek nagy dolgok, hanem előtte is. „Ez az év kifejezetten problémás volt a nagyszínpados fellépők meghívását …

Quimby Nap a Fesztiválköztársaságban

A Sziget nulladik napján, augusztus 6-án a Quimby egy hamisítatlanul quimbys kulturális élményparkot rendez be, hogy olyan összművészeti élményhömpölyt nyújtson a látogatóknak, amelyből kiderül, a Sziget Fesztiválköztársaság egy Csodaország, ahol sok fura dolog történik, egy izgalmas, kreatív és szerethető hely. A nulladik nap quimbys eseménysorában egy, a Nagyszínpadon történő, erre az alkalomra komponált szuperkoncert mellett, …