Az én Szigetem

Az én Szigetem idén nem volt hosszú, csupán három napra nyúlt, ebből az egyik ráadásul még minuszos is volt. Nem volt semmi terv, nem voltak olyan nevek, amik miatt érdemes lett volna – számomra – kimenni, mégis odamentem. Mert a Szigetre járni ugyan nem kötelesség, de erősen javallott dolog mindenki számára. Mert Szigetelni jó. Függetlenül a sok portól, azon …

Alternatívák a Szigeten: De Staat

 Mielőtt búcsút intenénk az idei Szigetnek, végre elköszönünk a Világzenei Nagyszínpadtól, majd vigyázó szemünket az A38-WAN2 színpad programjának egyik ékkövére vetjük. Napjaink holland rockzenéjének legmeggyőzőbb és legviccesebb zenekara koncertezik ma este. Bár neves kihívók szép számmal akadnak — a délutáni sávban ugyanakkor játszik a Maximo Park és a Besh o Drom is — megkockáztatom, hogy a legütősebb talpalávalót …

Hihetetlen, de nem: Woven Hand + Muzsikás a Szigeten

Tegnap a Szigeten végre sikerült berúgnom, ittam fényt is, érdekes emberekkel találkoztam, meg még ilyesmi, csupa hihetetlen dolog. Mind közül a leghihetetlenebb, hogy minden előzetes tapasztalat, elvárás és egyebek ellenére a Woven Hand és a Muzsikás közös műsora nem volt jó a Világzenei színpadon. Sajnos be kell vallani, még nekem is, és ez fáj. Tizenöt éve járok Szigetre, summáztam …

Vége, de csak erre az évre: az utolsó nap a Szigeten

Minden fesztiválnál eljön az utolsó nap, akárhogy is próbálnak tenni ellene – ha nem is a szervezők, mert ők örülnek talán, hogy nyugalom lesz hamarosan, hanem a fesztivállátogatók. De az idei Sziget fesztivál ötödik (de valójában hetedik mint tudjuk) napján sem kell szégyenkezni, lesz itt látnivaló bőven, sőt, a fesztivál headlinere is ezen a napon lép színpadra. Jó szokásunkhoz híven …

Prodidzsáj, csapjad!

Az amikor már mindenki”prodidzsájnak”, vagy esetleg még „prodájdzsinak” mondja az egyébként Prodigy-t, az hihetetlen. De így visították bele még a telefonba is mellettem. Szerintem normál kiejtéssel már fel se ismerném. Nem úgy, mint a zenéjüket, mert az odavágta a Szigetet nagyon. És a Nagyszínpad előtti tér megtelt reflexből táncoló sokmindenkivel. De nagyon sokkal. A Sziget ugyanis produkált egy telt …

sziget 2009 – 2-3. nap

Daesu cizellált, ám nem feltétlenül finomkodó hétfői szerdai jelentéséhez én csak annyit tudok hozzátenni, hogy aki nem látta a SNOW PATROL-t, az tulajdonképpen nem maradt le semmiről: sekélyes és fantáziátlan Coldplay-utánzat, amiről pozitívumként annyi mondható, hogy maradandó emlékek mellett maradandó károkat sem okoz, és a frontember olyan lelkesen tett-vett a színpadon, hogy már-már megkedveltem. A Sziget egyébként olyan, mint …