Alternatívák a Szigeten: Woven Hand

A valamikori durván szétcsavart és széttorzított country-ban utazó 16 Horsepower két tagja, a hiperkarizmatikus és hiperkúl David Eugene Edwards és a hiperdurva témákkal operáló Pascal Humbert basszusgitáros formációja, a Woven Hand eddig háromszor lépett fel Magyarországon, az első alkalom pedig épp itt volt a Szigeten, 2005-ben, amíg a Nagyszínpadon a Sziámi bohóckodott Nick Cave előtt. …

Hétvége van, de a Hajógyári nem pihen: a negyedik nap a Szigeten

Szombat. Minden Szigetek legsikeresebb napja, ekkor fogadja a Hajógyári sziget a legtöbb látogatót, általában ekkor szoktak megdőlni a látogatottsági rekordok, és a legnagyobb neveket is erre a napra teszik a szervezők. Lássuk, hogy megtartják-e ezt a jó szokásukat 2009 Sziget fesztiválján is? A szervezők pedig már az elején belecsapnak a lecsóba, hiszen 16:30-tól az Editors alapozza meg a …

Percről Percre a Sziget fesztiválon!

Megnyugtathatunk mindenkit, az idei Sziget sem maradhat a Fesztblog legendás rovata, a Percről percre nélkül! Most is ott vagyunk mindenhol, most is megírunk mindent, amit hallunk, úgyhogy nem maradtok le semmiről, ami a Hajógyári szigeten történik ezekben a napokban. Akkor főleg nem, hogyha követtek minket a Twitteren is! 10:50 A legendás fesztblogos összetartás ékes bizonyítéka, hogy Lam befogad …

Hogy a söröm öröm legyen: minőségellenőrzés a Szigeten

 Nyilván vannak különbségek a magyar és a külföldi fesztiválok között, azonban a sör mennyiségi és minőségi jellegzetességi egyaránt kardinális kérdésnek számítanak a határon innen és túl. A Dreher sörgyárak szakemberei tegnap érzékletesen szemléltették, miként is győzőnek meg róla, hogy a lehető legjobb állagú nedű kerüljön az egyszeri fesztiválozó korsójába. A nyilvános minőségellenőrzés két főszereplője Becz …

Alternatívák a Szigeten: Amadou & Mariam

 Sorozatunk harmadik részében sem vagyunk hajlandóak elszakadni a Világzenei Nagyszínpadtól, ahol ma este Amadou és Mariam személyében a világ egyik legszeretnivalóbb duója lép fel, őket pedig vétek lenne kihagyni, még akkor is, ha közben a Prodidzsáj büntet a Nagyszínpadon. Már a kerettörténet sem mindennapi: Mariam Doumbia és Amadou Bagayoko Mali fővárosában, Bamakóban találkoztak, a Vakok Intézetében – …

Matek szakkör a Szigeten

Jártál régen szakkörbe? Beirattak? Ha nem akkor napközis csak voltál, vagy koleszos! Akkor tudod, milyen a Bloc Party, nem? De, naná! A Bloc Party nagyon jó, érettségiző bankettezőnek érzed magad tőle. Még a Szigeten is elszabadul ilyenkor az indie diszkó. És minden jó tanonc tudja, hogyan kell ikszelni a fickándozó ütemekre.  Tudom én, hogy majdnem tűző napsütésben még nincs …