A Neo jött, én pedig mentem. Sokadszorra. Egy végigsörözött koncertből levont következtetések, valamint parttalan értekezés zenei kérdésekről. Azt, hogy az elektronikus tánczene és az ún. “élő zene” kulturális keretei között különbségek vannak, méghozzá elég lényeges különbségek, régóta hiszem, sőt, tudom. Mit ad Isten, tegnap igazolva érezhettem magam, mégis, mielőtt nagyképűen legyinthettem volna, jól összezavarodtam. A …
Tegnap zárult le a játékunk, amiben fesztiválbérletet nyerhet a legtöbb beszámolót író fesztblogger, aki ezúttal Wetpaint lett. Nyereménye egy Sziget hetijegy, melyet ő választott ki a nyári fesztiválok közül. Köszönjük neki a lelkesedését. Mindenkinek köszönjük, hogy sikerült életet lehelni a fesztblogba még szezon előtt. A banda szinte hétről-hétre jobban összerázódik, új írók csatlakoznak és remek …
Az este úgy kezdődött, hogy haverral ledumáltuk, hogysmint fogunk bemelegíteni. Gondoltuk, indítsunk egy kis nosztalgiával, Szigeten volt az egyik (ha nem a legjobb) esténk a vasárnapi. Akkor egy jó Razorlight koncert után nem találtunk semmi jó programot, így a „mit csináljunk?” kérdésre a legegyértelműbb válasz az volt: „igyunk valamit…” Namármost ez annyira jól sikerült, hogy amikor …
A Pesti Est és a Burn szervezésében hatalmas buli lesz a Remizben április 12-én. Két csapat lép fel a kultikus brit Ninja Tunes kiadó képviseletében. A Hexstatic egy audiovizuális live show-val készül. A srácok (Stuart Warren Hill és Robin Brunson) zseniálisan keverik a hang és képanyagot össze. Nevük a Timber és a fantasztikus When Robots …
Nagyon vártam, és nem csalódtam. Tegnap este egy kiváló koncerten vettünk részt a Take5-ban. Take5. Letisztult barna faasztalok és székek a koncerttéren. A falon képek a nagyokról, lágy lila világításban az egyik oldalon, búrával szűrt lámpa alatt a másikon. A koncerttéren kívül boxok és sarkok. Az egyik zugban tetszetős lila bőrbútor, mert merész, de passzol. …
Húsvét hétfő este Új hangok szóltak a Gödörből. Legalábbis ilyen frappánsan nevezik a hétfő esti ingyenes koncertsorozatot, ahol most a Cabaret, a Galapagos és a Lifee tette tiszteletét. A bamba bámulás, mint kedvenc alliterációm, egy egyszerű nyúlás a Cabaret együttestől, akik a Galapagoshoz hasonlóan nem mai fiúk. Az egri Cabaret ugyanis a két sokat ígérő, …