már tegnap este megszületett az elhatározás, de tetté csak ma reggel vált. az alkalmas eszköz kiválasztása, megtalálása is hosszas mérlegelés eredménye volt. kézbe vettem az ollót, csattogtattam kicsit, meggyőződtem róla, hogy éles, ezáltal jól vág, majd áttettem bal kezembe, jobb csuklómhoz illesztettem és határozottságot mímelve levágtam a karszalagom.
Okos test beszédes, és bármikor képes önnön érdekében tüneteket produkálni, hogy legyen már elég a fesztelen kihasználásából, hisz neki is lennének olyan alapvető testjogi igényei, mint mondjuk az alvás, hideg éjjeleken a melegbe tevés, a szilárd halmazállapotú energiaforrások, valamint az alkohol tartalmú italok mértékletesebb bevitele, illetve tejre és vitaminos rostos gyümölcslevekre cseréje; de az évi …
A CLS Records hivatalos sajtóközleménye a Sziget utolsó napjáról így hangzik (illetve így néz ki; hogy hogy hangzik, azt természetesen csak az tudja meg, akinek felolvassák, vagy aki felolvassa magának): Tegnap este zárult a 14. Sziget Fesztivál, melynek finise a vártnál is erősebbre sikeredett, a délután folyamán kikerülhetett a Megtelt! tábla, ami 65 ezres napi …
utolsó napra már szinte csak sétálni mentünk, nézelődni és mégegyszer utoljára hömpölyögni a színes tömeggel. Az előző napból tanulva még csak meg se próbáltuk megközelíteni a nagyszínpadot, ezért egykét bátor honfitárs le is gyávanyulazott – megérdemeltem. Helyette voltunk a Medúzában, ahol minimál elektrik bugi ment, aztán szétnéztünk az afrikafalunál, ahol lehetett hajat fonatni, meg rasztafonatot …
Nekem a hatodik napon véget ért, a hetedik napon megpihentem. Tíz nap Kapolcs és hat nap Sziget után a csend a legszebb zene, amire vágyhatok. De csak estig, mert este már a szegedi IH-ban hallgatom a fiatal amatőröket. A Sziget vegyes érzéseket hagyott bennem, s most nem is mennék bele a divatos adatok sorolásába, számokba …
na ez az amit nem nagyon akaródzott leírnom. az utolsó. és megint lehet várni egy évet. az eszem – vagy az a valami ami koponyám nagy egy részét kitölti -, tudja, hogy vége kell legyen, többet nem is bírnék, így is élőhalott vagyok a végére, de….. de mégis! kifelé tartva megint azt éreztem, hogy vissza …