Komótos vasárnap

Utolsó délután sem kapkodtuk el a szigeti indulást. Mondván, hogy utolsó este úgyis sokáig kinn maradunk, nézni- és hallgatnivaló dögivel, ismerősök is bizton akadnak majd. Szóval csak semmi sietség, előttünk az éjszaka. Ötödnapi átlagsebességgel el is cammogtunk a Talentum-Zúzda Színpadig, ahol is egy jó Saint Petrolra fentük a fogunkat. Közben persze hogy a régi, a …

befutó (szgt5)

próbálom összeszedni a morzsákat. sziszifuszi meló, de lassan csak összesöprök mindent. az utolsó napra is korán érkeztünk, majdnem vonattal, de az utolsó pillanatban eszembe jutott az autó, ami a cuccok hazaszállításához szükséges, így azzal utaztunk. kis csapatunk vasárnapra tökéletesen összerázódott, mi másnak lenne betudható, hogy különösebb – előzetes – egyeztetés nélkül, pár perc eltéréssel mindenki …

Sziget negyedik-ötödik

Beértem a Hangmás végére, de inkább sprint a régóta várt Moloko-énekesnőre, Róisín Murphyre. Várakozásaimat felülmúlva: változatos zenével és ruhakollekciókkal kápráztatott el minket a díva, no meg két vokalistával is. Mindenki táncolt, vagy lábával dobolta az ütemet és hallgatta egy órán keresztül Murphy kisasszonyt és kísérőit. Maradva a Nagyszínpadnál, megvártuk Serj Tankiant, a cilinderes örmény fazont …

szervusz dobozos! (Sziget #5)

Vigasztalhatatlan csajdráma kerekedett volna ki, ha a Kate Mossal is keverő kockafejű szexbotrányhős Pete Doherty koncertjét a nagyszínpadon kihagyjuk – nem érted? stílusa van: alul sáros Kevin Kline öltönyben és gumicsizmában lép fel a Glastonbury Fesztiválon -, ehhez képest sikerült, mert a Hammerworld-ön a HC bajnok Pro-Pain szerepelt egyenesen az USA-ból, tömény fél órát, mi két hangolás között a soproni …

Sziget szombat

Nagy nehezen sikerült rávenniük a többieknek, hogy kimenjek szombaton Szigetre. Még a pénteki pálinkázós lagzi és az időjósok által beígért szar idő sem bírta ellensúlyozni ismerőseim invitálását. Az időjósok szerencsére hazudtak, én meg láttam pár jó és jó pár rossz koncertet. Meg sok port. A pénteki lagzi után kb. déltől folyamatosan hívtak, hogy azt ígértem, …

a nagy sziget beszámoló

…helyett inkább csak schlagwortosan, ahogy azt a hosszában és – nem csupán ezáltal, de – jelentőségében is megkurtított sziget megérdemli. azt az 50 éves forma figurát kellene megkérdezni, hogy vélekedik a tizenhatodikról, aki szemlátomást a kezdetektől fogva jelen van, ugyanis vállig ér rajta a karszalag és nem elképzelhetetlen, hogy még a farkán is azt hord. …