Szóval végignéztem a virtuális műsorfüzeten és elképedtem, hogy mennyire nincs az utolsó nap semmi, ami úgy igazán megmozgatna. Az idei Sziget a Zúzdával indult, azzal is fejeződött be. Kevés emberke volt a Mangod beállása alatt, szerencsére később azért jöttek, így a végén egész tűrhető lett a nézőmennyiség. A műsoruk pedig tök jó volt, vagy korrekt, …
Search Results for: koncert
2007re ennyi volt a sziget, tegnaptól már a 2008ast várjuk, de mielőtt teljesen átadnánk magunkat az érzésnek még emlékezzünk, készítsünk összefoglalást, vonjuk le a tanulságot, szóval tegyünk meg mindent amit összegzés címén megtenni szokás. vegyük sorra: időjárás: nem szívesen ismerem be, de az eső nekem jobban bejön, mint a por. csak a gumicsizma ne lenne …
Bejutás előtt három perccel hirtelen rámjön valami fura, kínzó hasgörcs, basszus, ki kell most már bírni, majd legfeljebb sietek odabent, de nem megy, kirohanok a legközelebbi toi-toihoz, na jó, inkább a másodikhoz az állapotok miatt, és… a részleteket majd a Fábry-showban, ha meghív. Ha nem, hát nem. Még jobban leizzadva térek vissza a sor elejére, …
Reggel felkelsz és a szegedi piacon veszel igazi, zamatos kiflit, sajtot. Majd turistáskodsz, mert szeged gyönyörű. Ebédelni csakis a Bociban, ahol korrekt áron ehetsz bármit, amit otthon anyukád is szokott adni eléd (vagy nem). Irdatlan adagokat adnak, tényleg bagóért és nagyon jól főznek. A sajt pl. nem egy ízesített zsírtömb náluk. Vidám és hangulatos belül. …
utolsó nap. tudod, mikor még egyszer utoljára nagyot akarsz lépni, aztán úgy is botlás lesz belőle. ilyen erős felhozatal után amúgy sem szabad valami nagy csattanót várni a végére, habár az, hogy az utolsó-előtti pillanatban bejelentett chris cornell végül nem jött el, elég nagy szomorkodásra adhat okot, főleg, hogy az üresen maradt helyet nem töltötték …
Egy napos teljes regenerálódás, vitamin-újratöltés és relaxálás után ismét kimentem, ezúttal a Tool volt a főprogram. Ennek a napnak is volt konklúziója, mégpedig az, hogy a zenészek nézőként undorítóan tudnak viselkedni. Ez csak azért vicces, mert félig-meddig én is közéjük tartozom, vagy mi. Szóval ismét ki, szolid népek, a Tool bizony nem a belezésről híres. …